15 °C Budapest

Gigantikus sorokat okozhat a nullásjegy!

Pénzcentrum
2010. február 24. 08:47

A március 1-jétől bevezetésre kerülő nullásjegy zsúfoltságot okozhat a jegypénztáraknál, és a buszok indulását is lelassíthatja - írja a Népszabadság.

Az ötféle jogosultság szerint díjmentesen utazók március 1-től csak a megfelelő jogcímen kiállított nullás jeggyel szállhatnak vonatra, helyközi autóbuszra. A szolgáltatók azonban az adatok teljes feldolgozására még nem készültek fel.

A MÁV-Start és a Volán-társaságok készülnek is a rohamra. A vasútnál azt ígérik, plusz pénztárakat nyitnak, és ha kell, a sorban állást mozgó jegyárusokkal is próbálják majd lerövidíteni. De a nagy pályaudvarokon esetenként a peronkapuknál is lesz az új jegyfajtából.

Értékesítését a vonataival 680-700 vasútállomást kiszolgáló MÁV-Start is csak 218 gépesített pénztárában tudta megoldani. Ezek nyitva tartási idején kívül, illetve a többi állomáson vonatra szállók a jegyvizsgálótól kérhetik a nullás jegyet.

A Volán-társaságok járataira a regisztrációs jegyek jelentős hányadát az autóbusz vezetők adják majd ki. Ami azzal jár, hogy a díjmentesen utazók kiszolgálása minden megállóban hosszabb ideig tart majd.

Az érvényesség első napját követő napon éjfélig érvényes regisztrációs jegyek a vasútnál az interneten és telefonon is megrendelhetők lesznek, de csak ha helyjegyet, vagy InterCity pótjegyet is vásárol az illető.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A regisztrációs jegy nem névre szól, így kiváltása után más is felhasználhatja, ha azonos jogosultság alapján illeti meg őket az ingyenutazás.

Nem kell regisztrációs jegyet váltaniuk az utasoknak a MÁV-Start vonataira a főváros közigazgatási határán belül. De a vasút a nemzetközi menetjeggyel utazóktól sem kéri majd az új jegyfajtát

NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 21. hétfő
Máté, Mirella
39. hét
Szeptember 21.
ENSZ nemzetközi békenap
Szeptember 21.
A hála világnapja
Szeptember 21.
Alzheimer világnap
Szeptember 21.
A magyar termék napja
Szeptember 21.
A magyar dráma ünnepe
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 20. 19:27