Az Alconet japán charter járatokat üzemeltető cég és a kijevi Aerosvit légitársaság sikeres tárgyalásának eredményeként, 2010. július 2. és szeptember 22. között heti rendszerességgel közvetlen charter-járatok indulnak Japán és Magyarország között.
A gép típusa: Boeing 767-300ER, amely 197 turista, és 22 business férőhellyel rendelkezik. A megállapodásra az új, open-sky légügyi szabályzat keretében kerülhetett sor, amelynek értelmében két úti cél között egy harmadik ország légitársasága is repülhet.
A járatindítás a Magyar Turizmus Zrt. tokiói külképviseletének közreműködésében valósul meg, mivel a képviselet jelentős szerepet töltött be a légitársaságok és a japán charter-üzemeltető cégek közötti szerződés előkészítésében.
A Tokió-Budapest járat nem csak Magyarország, hanem a környező országok vendégforgalmának szempontjából is fontos, tekintettel arra, hogy a japán utazók úti célja általában nem egy ország, hanem egy több országot felölelő turisztikai régió. Mint arról korábban beszámoltunk, az MT Zrt. céljai között szerepel a negatív beutazási trend megállítása, a japán vendégek átlagos tartózkodási idejének 10%-os növelése, valamint új utazási csomagok bevezetése a környező országokkal együttműködve.
A járatindításhoz kapcsolódóan előkészületben van egy Légi Marketing Alap (LMA) létrehozása is, amelyhez a szükséges forrást a Magyar Turizmus Zrt., a japán utazási irodák szövetsége, a JATA (Japan Association of Travel Agents) és a japán utazási irodák biztosítanák.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Mint ismeretes, az LMA létrehozását a Magyar Turizmus Zrt. kezdeményezte 2007-ben, annak érdekében, hogy több új légi járat indítását ösztönözze és segítse magyarországi repülőterekre. Az új járatok megfelelő kapacitás-kihasználtsága érdekében a Légi Marketing Alap - a rendelkezésre álló pénzügyi források megsokszorozásával - segíti Magyarország mint turisztikai célterület népszerűsítését azokon a küldőpiacokon, ahonnan az új járatok indítása várható.
A Tokio-Budapest járat mellett, a LOT légitársasággal való szerződés értelmében, Tokió-Varsó járatok is fognak indulni, amelyek a Visegrádi Négyek országaival (Csehország, Magyarország, Szlovákia és Lengyelország) együttműködésben szintén vendégeket hoznak majd Magyarországra.
Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.
Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.
Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.
A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.
-
Nem enyhül az élelmiszer-infláció, de nem mindenhol kell mélyebben a zsebünkbe nyúlni
A Lidl-nél például bővítik az akciós termékek körét.
-
Multi élelmiszerláncok: családtámogatás az árakon és a munkatársakon keresztül (x)
Évente több száz milliárdos nagyságrendben fektetnek be az árak letörésébe, valamint munkatársaik bérezésébe és egyéb juttatásaiba az árharcos multinacionális nemzetközi élelmiszerláncok.
- Újra tárgyalt a kormány a napelemesekkel, szóba kerültek az árak is
- Megnyomorodott két rendőr, 4 és fél évet kapott a beléjük rohanó férfi
- Rávették az Anydeskre, irgalmatlan pénzt vettek le a számlájáról
- Szörnyű busztragédia Olaszországban, rengeteg a halott - videó
- Amikor az ezüst vörösborban csillog
- Egy 25 éves fiatalember ülhet Jevgenyij Prigozsin székébe
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


