Egységesítheti az Európai Unió az áruk eredetmegjelölésével kapcsolatos szabályokat, a jelenlegi szabályozástervezet nem terjed ki minden termékcsoportra, kimaradhatnak például a játékok.
Egy 2005-ös sikertelen kísérlet után újra megpróbálkozik az Európai Bizottság a közösség területén forgalomba hozásra kerülő termékek eredetmegjelölési szabályának egységesítésével. A korábbi tervezet még néhány uniós ország ellenállása miatt kisiklott, ezért pillanatnyilag nincs mindenki által elfogadott szabályozása a "Made in" jelzésre - írja a Világgazdaság.
A rendszer egyelőre csupán korlátozott számú termékcsoportra lenne érvényes, és nem terjedne ki a közösségen belül még további feldolgozásra kerülő importtermékekre sem, valamint az EU-val szabadkereskedelmi megállapodásban álló országok termékeire sem kerülne bevezetésre.
Az eredettel kapcsolatos információ fontos, fogyasztói döntést befolyásoló tényező, ezért lényeges, hogy minden uniós állampolgár által ismert rendszer legyen érvényben az unió egész területén - ismerték fel az unió végrehajtó testületében.
Az egységes rendszer mellett szól az is, hogy az EU több nagy külső kereskedelmi partnere is, mint pl. az Egyesült Államok, Kína, Japán vagy Kanada, a közelmúltban hajtottak végre hasonló intézkedéseket - írja a lap.
Óriási bírságot kaphatnak a népszerű boltláncok: keményen lecsapna a kormány az online értékesítésre
A brit kormány az online alkoholértékesítés szigorítását mérlegeli, miután komoly aggályok merültek fel a legnagyobb szupermarketláncok internetes értékesítési gyakorlata miatt.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







