Több millió eurót fizetne egy orosz befektető azért az öt tonnás limuzinért, ami feltehetőleg Hitlert fuvarozta a második világháború alatt.
A nyitott tetejű, Mercedes Benz 770 típusú, 1935-ben gyártott autó többször is gazdát cserélt az utóbbi években, öt másik autóval együtt, melyek mindegyike náci tiszteké volt, többek között Ribbentropé, egyikük pedig az egykori török miniszert, Ismet Inonu-t szállította.
Egy nevét elhallgató orosz befektető most mindegyiket megvásárolná több tízmillió euróért. Egyedül Hitel autóját 4-10 millió euróra taksálják. A korábbi tulajdonosok mindegyike meghalt, míg végül egy észak-németországi gyűjtőhöz kerültek, aki még életben van.
A titokzatos orosz befektető is nemrégiben szerzett tudomást róla, hogy Hitler autója már nem Los Angelesben van, így felkeresett egy német kereskedőt, aki összehozta őt az autó mostani tulajdonosával. Az autónak egyébként minden papírja megvan, még azt is dokumentálták, hogy mindössze egyszer robbant le a Führer alatt, 1939-ben, motorprobléma miatt.
A kocsit 18 mm páncélzat borítja, 40 mm-es golyóálló üvege van, és egy 400 lóerős motor húzza, amely 180 km/órás maximális sebességre képes.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Daimler egyik vezetője a német Spiegelnek elmondta, hogy némiképp túlzás a járművet Hitler autójának nevezni, hiszen egyrészt látatlanban nem lehet eldönteni az autó származását, másrészt a Führernek személy szerint nem volt autója, a kincstár tulajdonát képzete minden, Hitlert szállító jármű. Összesen egyébként 88 Mercedes 770 típusú autót gyártottak 1938-43 között.
Kiadták a figyelmeztetést: esőbe borul az ország, durva viharokra kell készülni egész Magyarországon
Zivatarok miatt az egész országra figyelmeztető előrejelzést adott ki szombatra a HungaroMet
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







