27 °C Budapest

Kevesebb a baleset az autópályákon

2009. május 26. 12:32

Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. által kezelt gyorsforgalmi úthálózat bővülése és a forgalom növekedése mellett 2008-ban csökkent a balesetek száma, és kedvezőbb képet mutatnak az egyéb baleseti mutatók is az egy évvel korábbi időszakhoz képest.

Az ÁAK Zrt. szakemberei folyamatosan elemzik a társaság kezelésében lévő autópálya-szakaszokon bekövetkező balesetek körülményeit és azok kiváltó okait. Az elmúlt évek során regisztrált pályaesemények értékelése és a közlekedésbiztonsági szakterületen leggyakrabban használt statisztikai mutatók alapján elmondható, hogy az útkategóriák közül az autópályák forgalombiztonsága a legkedvezőbb. A hazai autópályákon gyakorlatilag háromszor kisebb a baleseti kockázat, mint az országos közutakon, ugyanakkor az egyes balesetek átlagosan súlyosabbak, hiszen a forgalom átlagsebessége is lényegesen nagyobb.

Növekvő forgalom, csökkenő baleseti kockázat

2008-ban összesen mintegy 80 km-rel nőtt a társaság kezelésében lévő gyorsforgalmi úthálózat hossza és 9%-kal emelkedett a futásteljesítmény, ami megfelel a korábbi évek tendenciájának. A növekvő forgalom és a nagyobb úthálózat ellenére a személyi sérüléses balesetek száma enyhe, mintegy 1%-os csökkenést mutat, míg ha az összes balesetet vizsgáljuk (az anyagi káros balesetekkel együtt), akkor közel 16%-os csökkenést figyelhetünk meg. Örvendetes hír ezen kívül az is, hogy a halálos kimenetelű pályaesemények száma is 8 %-kal csökkent (2007-ben 37, míg 2008-ban 34 ilyen eset történt az általunk kezelt gyorsforgalmi úthálózaton).

A járművek futásteljesítményét (vagyis a járművek által megtett út hosszát) is figyelembe vevő 2008-as relatív baleseti mutatók szintén a közlekedésbiztonsági helyzet egyértelmű javulását jelzik a hazai gyorsforgalmi úthálózaton. Ezt támasztja alá, hogy a 100 millió járműkilométerre jutó személyi sérüléses balesetek száma 6,2%-kal csökkent, és a szerencsétlen kimenetelű pályaesemények súlyosságát figyelembe vevő súlyozott relatív baleseti mutató is 19,3% os javulást jelez 2007-hez képest.

A balesetek kiváltó okait vizsgálva elmondható, hogy azok eloszlásában a 2006-os és 2007-es esztendőhöz viszonyítva nem következett be számottevő változás. Az első helyet továbbra is a figyelmetlen vezetés (24%), a másodikat a követési távolság be nem tartása (20%) foglalja el.

Forgalombiztonsági intézkedéscsomag

Az ÁAK Zrt. komoly erőfeszítéseket tesz a balesetek számának és súlyosságának csökkentése érdekében, ezért az elmúlt évekhez hasonlóan idén is folytatja közlekedésbiztonsági programját. Ennek sarkalatos pontjai a következők:

Megbocsátó környezet kialakítása

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)


Bár az ÁAK Zrt. által kezelt gyorsforgalmi utak minden tekintetben megfelelnek a hatályos műszaki előírásoknak, a társaság szakemberei az elmúlt években bizonyos útszakaszok esetében további biztonsági intézkedéseket hoztak (útirányjelző táblák, oszlopok és egyéb szilárd akadályok szalagkorláttal való bevédése; újabb energiaelnyelő berendezések telepítése).

Az utoléréses balesetek számának csökkentése


A halálos balesetek jelentős része akkor történik, amikor a járművek egymást utolérve ütköznek. Az ilyen jellegű pályaesemények számának csökkentése érdekében az ÁAK Zrt. a jövőben nagyobb arányban kívánja használni a követési távolság betartására utaló figyelmeztető jelzéseket (pl.: változtatható jelzésképű táblák). Idevonatkozó újítás, hogy az M0 autóút déli szektorában (az M0-M5 csomópont előtt) elektronikus torlódásveszélyre figyelmezető rendszert telepítenek az idei évben. Ezenkívül a szakemberek az elmúlt esztendőkhöz képest úgy időzítik az üzemeltetési és fenntartási munkáinkat, hogy a nagy forgalmú időszakokban csökkenjen a torlódást okozó terelések száma.

Biztonsági öv viselési arányának növelése


Az ÁAK Zrt. 2009-ben is fontos szerepet vállal a biztonsági öv használatának fontosságát hirdető kampányokban, és továbbra is minden segítséget megad az ez irányú rendőri intézkedések és ellenőrzések lebonyolításához.

Leállósávon történő balesetek csökkentése


A társaság a leállósávi balesetek számának csökkentése érdekében tovább folytatja az elmúlt években megkezdett programját, és figyelemfelhívó kampányokkal, illetve egyéb kommunikációs csatornák bevonásával (pl. változtatható jelzésképű táblákon történő figyelemfelhívás, útellenőri figyelmeztetések) igyekszik tudatosítani az autósokban a leállósávon történő megállás veszélyeit.

Meglepő dolgokat rejt egy kamasz naplója 2024-ben: less bele, a te gyereked is érintett!

Megvalósul Jocó bácsi nagy álma, színpadra állítják regényét. A Kamaszharc, bár fikció, a tanárként nap, mint nap megtapasztalt élethelyzeteket dolgozza fel.

Egyedülálló zenés activityt fejlesztett a magyar gyógypedagógus  (x)

Egy hazai gyógypedagógus-zeneterapeuta összerakott egy többszörösen díjazott zenei társasjátékot.

Ez a superfood lehet a foci Eb nagy slágere (x)

Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.

Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 28. kedd
Emil, Csanád
22. hét
Május 28.
Nemzetközi tejnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Árfolyamok!
A legfontosabb magyar és nemzetközi részvény és devizaárfolyamok ÉLŐBEN!
Most nem