Július elejétől augusztus elejéig a főváros kísérletképpen szűkíti a legforgalmasabb belvárosi főutak kapacitását, átadva néhány sávot a kerékpárosoknak és buszoknak, és a járdákat is kiszélesítenék. Ha beválik az intézkedés, akár véglegesíthetik is azokat.
A még nem végleges tervek szerint csak kétszer egy sávon lehet majd autózni a Kossuth Lajos utca-Rákóczi út vonalon, buszsávval szűkítik a Hegyalja utat és a József Attila utcát, az Üllői úton és a Bajcsy-Zsilinszky úton pedig a legszélső sávok helyén parkolókat, illetve kerékpárutat alakítanak ki, és szélesítik a járdát.
A városrehabilitációs főpolgármester-helyettes, Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) szerint nyárra fellélegezhet végre Budapest, amikor egyébként is harmadával csökken az autó-forgalom.
A program egyébként még nem végleges, hiszen azt még a közgyűlésnek is el kell fogadnia, azonban ha megvalósul, a városházán egy operatív stáb figyeli majd a kísérletet, és a fővárosiak folyamatosan véleményezhetik majd.
Lukács András, a Levegő Munkacsoport vezetője örömmel fogadta a javaslatot, és hozzátette, hogy hasonló lépéseket már több európai nagyvárosban megtettek - például Bécsben a Mariahilferstrassén -, s kezdetben mindenhol ellenkezés fogadta a kezdeményezést, de az előnyök érzékelése után a kétségek eloszlanak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A sávszűkítésnek persze alternatívát is kínál a főváros, így a tervek szerint a városszéli bevásárlóközpontok parkolóitól P+R iránybuszokat indítanak majd a belváros és a Ferenciek tere felé, a Gellért rakparton közös villamos- és buszsávot alakítanak ki, és buszsáv lesz a Krisztina körúton is.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
-
Három és fél évtized fejlődés: így lett megkerülhetetlen szereplő a SPAR (x)
Idén 35 éves a SPAR Magyarország - három és fél évtized alatt a vállalat az ország egyik legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi szereplőjévé vált.
-
Itt akadnak el a kisvállalkozások – mi segíthet a továbblépésben? (x)
Sok vállalkozás nem az indulásnál, hanem a növekedés során akad el. A Visa She’s Next program mentorai mondják el, mi áll a háttérben és mi hozhat fordulatot.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








