Már csak néhány nap választ el minket a New Yorki Autó Kiállítástól, ahol bemutatásra kerül a General Motors és a Segway közös, a városi közlekedést forradalmasító projektje. A kétkerekű elektromos jármű prototípusát már kipróbálták városi forgalomban, az eredmények önmagukért beszélnek.
A PUMA névre keresztelt projekt nevét a hatékony személyes városi közlekedés angol megfelelőjének kezdőbetűi után kapta. A kétüléses elektromos meghajtású jármű két keréken fut, a tervek szerint minden tekintetben hatékonyabb lehet a jelenlegi közlekedési formuláknál.
A gyors haladás során egy biztonsági merevítő keret gondoskodik az utasok biztonságáról, a környezetbarát meghajtáson túl csökken a városok zajterhelése is, mindezek mellett pénztárcakímélő megoldásnak is mondható.

A fejlesztések még gyerekcipőben járnak, a projekt kísérleti stádiumban van. Az elkészült prototípus végsebessége 56 kilométer per óra, egy feltöltéssel 56 kilométer megtételére képes. Ez azt jelenti, hogy egy órán keresztül képes padlógázzal közlekedni, de nyilván nem erre találták ki.
A nagyvárosokban egyre nagyobb gondot okoznak a forgalmi torlódások, a parkolóhelyek száma pedig kritikus szintre csökkent. Az ilyen települések vezetői figyelemmel kísérik az alternatív közlekedési és parkolási megoldások lehetőségét annak érdekében, hogy csökkentsék a dugók számát és a káros-anyag kibocsátást.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel (és 100 ezer forint jóváírással) a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank 69 937 forintos törlesztőt (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Erre alkalmas megoldásnak tűnhet a PUMA projekt, mely a hibrid autókból ismert lítium-ionos akkumulátorból nyeri az energiát a meghajtáshoz. A jármű egyensúlyáról és a fogyasztás optimalizálásáról egy digitális rendszer gondoskodik, a jármű az elektromos hálózatból az arra kialakított csatlakozón keresztül tölthető fel.
A fejlesztő még nem tudott nyilatkozni a sorozatgyártás megkezdésének várható időpontjáról, de mivel a városokban a járműforgalom egyre csak fokozódik, ezért az ilyen járművek ideje hamarabb eljöhet, mint gondolnánk.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








