18 °C Budapest

Hamisítják az autógumikat: rossz minőség, nagy kockázat

2009. április 10. 13:30

Szakértői becslések szerint az év első három hónapjában Szaúd-Arábiába importált autógumik legalább negyede hamisítvány volt. A hatóságok egyre nagyobb figyelmet szentelnek a problémának, mivel számos baleset oka a hamis autógumik használatára vezethető vissza - írja a hamisitasellen.hu.

A helyi vámhatóságokkal együttműködő, az abroncsok vizsgálatát is végző Al-Amjad Private Laboratory közlése szerint a 2008-as év során Szaúd-Arábiába importált autógumik 40 százaléka hamisítvány volt. A rendkívül magas arány miatt a hatóságok és a labor munkatársai az idei évben is nagy hangsúlyt fektetnek az import gumik minőségének ellenőrzésére.

Az Al-Amjad Private Laboratory vezetője a napokban jelentette be, hogy a 2009 első negyedévében bevizsgált import gumik 25 százaléka bizonyult hamisnak, amelynek többsége Kelet-Ázsiából származott.

Mohammed Hashem Al-Zain, az Al-Amjad Private Laboratory igazgatója az adatokkal kapcsolatban elmondta, hogy a hatóságokkal együtt kiemelt figyelmet fordítanak a hamis termékek bevizsgálására, mivel egyre több közúti baleset írható ezek számlájára. Mint mondta, a hamis gumik nem felelnek meg az előírt minőségi követelményeknek, ezért használatuk rendkívüli mértékben növeli a balesetek bekövetkezésének kockázatát.

NAPTÁR
Tovább
2026. április 6. hétfő
Vilmos, Bíborka
15. hét
Április 6.
Húsvéthétfő
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?