Valóban olcsóbbak lesznek az autók? - a PwC optimistán látja a jövőt!

Pénzcentrum
2009. március 31. 13:00

Akár még olcsóbbak is lehetnek az autók!

A legnagyobb optimizmusra enged következtetni a 2010-re prognosztizált 200 ezer darabos újautó eladás, hiszen nem egy olyan előrejelzésről is hallottunk már, amely már a 80-90 ezernek is örülne.

Lőcsei Tamás hozzátette, hogy az általuk becsült érték az importőrök, disztribútorok adatain, és ezek változásain, valamint a régiós szinten alacsonynak tartott autósűrűségi adatainkon alapul. Idén év végére ráadásul már némi fellendülésre is számítanak. Azonban ha a válság elhúzódik, úgy ez a 200 ezres eladási terv persze messze nem fog megvalósulni.

Az optimista hang fő magyarázataként Lőcsei azt említette, hogy "Magyarországon az autósűrűség még mindig elmarad a térség más országaitól. Míg hazánkban 316 személygépkocsi jut ezer lakosra, addig ez az arány Lengyelországban 338, Csehországban pedig 404".

Az egy főre jutó GDP-hez viszonyítva Magyarországon még mindig olcsóbbak az új autók, mint a térség más piacain. Ráadásul az országban az autóértékesítési trend elmozdulást mutat a kis kategóriájú járművektől a közép-, vagy akár a luxuskategória irányában, ami lehetőséget teremt a kereskedők számára a magasabb árrések elérésére. A luxusmárkák, mint például a BMW, vagy a Mercedes 20%-os értékesítés növekedést könyvelhettek el 2008 első három negyedévében 2007 azonos időszakához képest.

Pozitív fejlemény lehet a PwC szerint a keresletcsökkenés, illetve a felhalmozódott készletek miatti árcsökkenés, amit az is indokolhat, hogy az autógyárak most nagyiramban költségoptimalizálnak, ami a fajlagos költségeket csökkentheti. A képet természetesen a forint árfolyama erősen árnyalja, az árcsökkenés tehát nem tehető biztosan zsebre.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A nemzeti valuta fluktuációja lehetetlenné tesz minden pontos előrejelzést. A helyzet ezen kívül nagymértékben függ attól is, hogy ezekben a nehéz időkben sikerül-e megnyugtatni a pánikszerűen reagáló vásárlókat, hiszen a bizonytalan környezet miatt most még azok is elhalasztják az újautó vásárlást, akik egyébként megengedhetnék maguknak.

Összességében a kereskedőkről elmondható, hogy 2010 előtt nem igazán számíthatnak javulásra, így a hazákban működő mintegy 800 disztribútor 10-20 százaléka biztosan le fogja húzni a rolót. A maradéknak is át kell azonban alakítania finanszírozási struktúráját, hiszen az eddigi nem lesz fenntartható. Eddig ugyanis az autóhitelt nyújtó pénzintézetek voltak azok, akik jutalékok formájában sokszor eltartották a kereskedéseket, akiknek ráadásul likviditásukra sem kellett figyelniük, hiszen az autók beszerzését is sokszor a bankok végezték. Ez mostantól nem biztos, hogy így lesz.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem