5 °C Budapest

Mélyrepülésben az autópiac, de felcsillant egy lehetőség!

Pénzcentrum
2009. február 4. 05:55

Az eleinte hitelválságként aposztrofált jelenség mára a gazdaság legtöbb szegmensét elérte. Nincs ez másképpen az autóiparban sem, ahol a kereslet csökkenése munkahelyek tömegét veszélyeztetve jelentősen visszavetette a termelést. Hazánkban a háttéripart is beleszámítva körülbelül 100 ezer család megélhetése múlik a szektor teljesítményén, vajon milyen intézkedésekkel képesek tartani a lépést a kereskedők a megváltozott körülményekkel?

A vészjósló januári újautó eladások nem sok bíztató dologgal kecsegtetnek az idei évre vonatkozóan. Az év első hónapjában kevesebb, mint fele annyi autó gurult ki a szalonokból, mint egy évvel korábban. Az 52,35 %-os visszaesés még a legpesszimistább várakozásokat is alumúlta. Az 5953 eladott új személygépkocsi közül 635 darab Ford, 574 darab Volkswagen és 71 %-os visszaeséssel alig 535 darab Suzuki talált gazdára.

A válság és az autóhitelek szigorítása rendkívül érzékenyen érintette a tömegpiacra termelő autógyárakat, mivel ezer vásárlóinak zöme csak hitelből tudná finanszírozni az autóvásárlást. A 20 %-os önerő bevezetésével és a 120 hónapos futamidő eltörlésével sokan kiszorultak a piacról, akik vagy letesznek az új kocsi vásárlási szándékukról, vagy az olcsóbb használt autók piacán próbálnak szerencsét.

"A használt autókra vonatkozóan nem készülnek, nem készülhetnek pontos eladási statisztikák, mivel az ügyletek többsége még mindig két magánszemély között köttetik. Az autókereskedések forgalma lényegesen elmarad az egy évvel ezelőtti szinttől, a 300 forint körüli euró pedig jelentősen korlátozza az országba behozható használt autók mennyiségét." - mondta Fojt Attila, a Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesületének az elnöke.

A szalonokban és a kereskedésekben meghirdetett készletsöprő akciókkal valójában a túlélésért küzdenek a kereskedők. A piaci döntések között kulcsszerepet kap a munkahelyek megőrzése. A nemzetgazdaság egészét tekintve is rendkívüli fontossággal bír, hogy hazánk elkerülje a Nyugat-Európában lassan mindennapossá váló tömeges elbocsátásokat.

"Egyesületünk támogatja a Bajnai miniszter úr azon felvetését, hogy a magyar járműipar szinten tartása érdekében a kormány mérsékelje, rendezze át és lépcsőzetesen törölje el a hazai autós társadalomra éveken át túlzott terheket rovó regisztrációs adót! A regisztrációs adó az elmúlt öt évben az új- és a használt autók kereskedelmét egyaránt visszavetette, mára állások ezrei kerültek veszélybe!" - mondta az elnök.

A kereskedők tavaly nyáron az olcsó euró előnyeit felismerve jelentős készleteket hoztak be az országba - elsősorban Németországból Franciaországból és a Benelux államokból - melyek megfelelő árrés mellett is gyorsabban gazdára találtak, mint manapság szerényebb haszonnal, vagy esetleg veszteséggel. A napjainkban történelmi szinten lévő euró árfolyam az egyik gátja lett a behozatalnak. Amennyiben marad a jelenlegi euró árfolyam az árak emelkedhetnek, hiszen az utóbbi hónapokban teljesen leállt a gépkocsik behozatala és tavasszal mindig élénkül a kereslet.

Az egyesület a regisztrációs adó mérséklése, átrendezése mellett egyéb az ágazat forgalmát élénkítő intézkedést is vár a minisztériumtól. A tervek szerint új autó vásárlása esetén kettős támogatásban részesülne a 10 évesnél idősebb járművét leadó vásárló, de ennek az intézkedésnek a részletes kidolgozása még folyamatban van. Fontosnak tartják még a felesleges adminisztratív terhek csökkentését is, szorgalmazzák például a kettős eredetiség vizsgálat megszüntetését.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 8,54 százalékos THM-el, és havi 129 100 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 9,12% a THM; a Raiffeisen Banknál 9,37%; az MKB Banknál 9,4%,  a Takarékbanknál pedig 9,53%; míg az UniCredit Banknál 9,7%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni az OTP Bank, a Takarékbank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az így leadott járművek sorsa egyelőre a forgalomból történő végleges kivonás lenne, de a szakértők szerint a döntés meghozatala előtt a gépjárműpark összetételére tekintettel értékelni kell a piac jelenlegi helyzetét. Figyelembe kell venni, hogy a 3,2 milliós magyar személygépkocsi állomány átlagos életkora tíz év körül van, minden negyedik jármű 16 évesnél idősebb.

Még mindig százezer felettire tehető a forgalomban lévő kétütemű járművek száma, egy tavaly nyáron közzétett minisztériumi rendelet szerint a 2004. július 15-e előtt tulajdonba került kétütemű motorral szerelt gépkocsik (Trabant, Wartburg, Barkas) katalizátorral való felszerelésének, vagy leselejtezésének határidejét egészen 2020. december 31-ig tolták ki.

A rendelkezés nem vonatkozik azokra a járművekre, amely esetében tulajdonosváltás történt, tehát az időközben eladásra kerülő gépjárműveknek teljesítenie kell a rendeletben előírt szénhidrogén kibocsátási határértéket. A műszakilag kevésbé megbízható kétütemű járművek túlnyomó többsége mára már hobbiautóvá vált, illetve vidéki kistelepüléseken fut, ott is viszonylag keveset.

Az autókereskedők eddig sikerrel vették fel a küzdelmet a feléjük érkező egyre nagyobb hullámokkal. A piaci szereplők többsége úgy véli, hogy a kormányzati élénkítő csomag bevezetése ennek ellenére nem odázható el. A kiszámítható szakmai alapokon nyugvó intézkedések megmozdíthatják a jelenleg befagyott autópiacot. Százezrek állása függ a szektor teljesítményétől, ami csak közös erőfeszítésekkel menthető meg.

Óriási dobásra készül 2023-ban a magyar Kickstarter: ez lehet a válság ellenszere?

Hivatalosan is elindította befektetési kampányát a Brancs közösségi piactér, amely rekordérdeklődéssel zárta az előregisztrációs kampányát.

Újabb két közösségi kampány lett sikeres: mutatjuk, hogy melyik (x)

Év végén két újabb izgalmas kampány ért el kiemelkedő sikereket a Brancs piacterén.

Jövőre ezeket az ötleteket lesz érdemes figyelni!

Most viszont bemutatunk 3 olyan projektet, amikről valószínűleg sokat fogunk még hallani 2023-ban!

Zubreczki Dávid: teljesen abszurd, hogy erről végleg lemondtak a budapestiek

A könyv szerzőjét, Zubreczki Dávidot kérdeztük a balatoni fejlesztésekről, a városnézésről, építészetről és hogy mitől lenne élhetőbb Budapest. Interjú.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. február 3. péntek
Balázs
5. hét
KONFERENCIA
Tovább
Digital Transformation 2023
Innovatív technologiák a hatékonyságnövelésért!
Sustainable Tech 2023
Innováció ma, zöld gazdaság holnap!
Biztosítás 2023
A tavasz meghatározó pénzügyi konferenciája március 8-án!
EZT OLVASTAD MÁR?