13 °C Budapest

Bejött a zéró tolerancia - a sofőrszolgálatoknak mindenképp!

Pénzcentrum
2009. február 26. 10:15

Az Igazságügyi Minisztérium által tavaly januárban bevezetett zérótolerancia rendelete hatásosnak bizonyult, ugyanis 21 százalékkal kevesebb volt az ittas vezetés miatti személyi sérüléses balesetek száma, mint 2007-ben. Emellett a sofőrszolgálatok is jól jártak!

Az ORFK közlekedésrendészeti osztálya adatai szerint 2007-ben még több mint 2800 ilyen balesetet regisztráltak, tavaly már csak 2200-at. Ha valaki ittasan ül volán mögé, a jogosítvány elvesztése mellett még pénzbírságra, de akár egy évig terjedő szabadságvesztésre is számíthat, hiszen 0,8 ezrelék felett büntetőeljárás indul a sofőr ellen.

A sofőrszolgálatok számára egyértelműen fellendülést hozott a rendelet. A női sofőrjei révén piacvezetőnek számító Vénusz Sofőrszolgálat például 20-25 százalékos forgalomnövekedésről számolt be, mind az utasforgalom, mind az árbevétel tekintetében, és nem csupán a fővárosban, de Pest megyében is.

Kezdetben a forgalom megugrása még váratlanul érte a céget, és eleinte még sofőrhiánnyal is küzdöttek, de mára "utolérték" magukat.

Hasonló eredményről számolt be az Alkony Sofőrszolgálat is, akiknél 20-30 százalékos bővülést eredményezett a zéró tolerancia rendelet bevezetése. Nőttek azóta a szórakozóhelyekről, éttermekből, valamint céges rendezvényekről érkező megrendelések is.

NAPTÁR
Tovább
2026. április 27. hétfő
Zita
18. hét
Április 27.
Morse nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?