17 °C Budapest

Válságban az autófinanszírozás: a bérlet sokkal rugalmasabb a lízingnél

Pénzcentrum
2008. október 28. 13:29

Ha a finanszírozási hitelek egyre drágábbak, az ügyfelek pedig egyre körülményesebben, vagy egyáltalán nem jutnak hitelhez a bankoknál, érdemesebb az autóbérlést választani.

Az amerikai másodlagos jelzálogpiaci válság hatása miatt kialakult folyamatok miatt válságban van az egész autóipar és a vállalati finanszírozás is, így egyre nehezebben jutnak majd hitelhez a hazai vállalatok.

Azok a cégek, akik az idén autót akartak venni, azok főleg két okból halasztották el a vásárlást: vagy maga a vállalkozás van bajban, vagy a szigorodó hitelfeltételek miatt nem jutnak pénzhez. Piaci információk szerint míg korábban az autófinanszírozási kérelmek 90 százalékát befogadták a bankok, addigra mára ez az arány 60-70 százalékra esett vissza. Számos lízingcsoportnál pedig felfüggesztették a svájci frank alapú finanszírozások befogadását és a forint alapú finanszírozás, a jegybanki alapkamat emelése következtében is jelentősen drágul. A helyzet bizonytalanságára jellemző, hogy az autóforgalmazók folyamatosan újrakalkulálják a jövő évi árakat, miközben az évnek ebben az időszakában már általában készen vannak vele, ezzel együtt a bankok szinte naponta változtatják a hitelfelvételi kondíciókat.

De ha lesz is hitel a közeljövőben, ahhoz az eddigieknél nehezebb lesz hozzá jutni, mutat rá Wolfgang Bartesch, a Fox Autorent alapítója és ügyvezető igazgatója. Bár a kölcsönzőket is érinti a pénzügyi válság, ám azonban nem mindenkinek vannak ilyen gondjaik, így szinte bármilyen igényt ki tudnak elégíteni. A jelenlegi hitelfeltételek mellett pedig a bérleti konstrukció versenyképesebb a banki finanszírozású autókkal szemben, és bérautóhoz sokkal könnyebb hozzájutni.

A bérleti konstrukció, amely lényegesen rugalmasabb a lízingnél és a banki finanszírozásnál, több szempontból is előnyös lehet egy cégnek. Vásárlás esetén legalább 10-30 százalékos önerőt kér a pénzintézet, míg a bérautónál nincs ilyen megkötés, így az a vállalkozás finanszírozására fordítható. A bérlet azért is előnyösebb, ha nem tudni mit hoz a jövő, mert sokkal egyszerűbb kilépni a szerződésből, mint egy lízing vagy banki finanszírozású vétel esetén, állítja Bartesch. Hozzáteszi, hogy figyelembe véve a bérlethez kapcsolódó összes szolgáltatást, ez a konstrukció nem drágább, mint a lízing vagy a részletre történő vásárlás.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Számos vállalkozás döntött amellett, hogy kivár az autóvásárlással és az átmeneti időszakra autót bérel. Ezt jelzi már, hogy a Fox Autorent forgalma 15 százalékkal növekedett a tavalyi évhez képest az őszi időszakban is. Bartesch szerint ennek egyik oka, hogy a hazai cégek felismerték, hogy nem szükséges tulajdonolni az autót, elég, ha rendeltetésszerűen tudják használni. Így a jelenlegi körülmények között a multinacionális cégek is az átmeneti megoldásokban érdekeltek.

NAPTÁR
Tovább
2026. április 29. szerda
Péter
18. hét
Április 29.
Zajvédelmi világnap
Április 29.
A tánc világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 29. 10:31
Agrárszektor  |  2026. április 29. 08:59
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom