Így vagy úgy, de fizetni kell Azoknak, akiket nem tántorít el az üzemanyagok jelentős drágulása, és még így is azt tervezik, hogy autóval vágnak neki a nyaralásnak, nem utolsó szempont az utazás, útirány megválasztásakor, hogy mennyibe kerül egy-egy ország autópályáinak igénybevétele. A legtöbb országban ugyanis, mint tudjuk, fizetősek az utak, hol a megtett kilométer után, hol az utakon eltöltött idő alapján kell fizetni. Meglehetősen nagy port kavart például Szlovénia esete, ahol idén július 1-jétől matricás rendszer működik, méghozzá nem épp turistabarát módon, hiszen legalább fél évre érvényes matricát kell váltania annak, aki igénybe szeretné venni a szlovén utakat. Lássuk, hol mennyibe kerül a kocsikázás!
Az egyes országokban érvényes útdíjakról legegyszerűbben az autópálya üzemeltetők honlapján tudunk tájékozódni, a legtöbb ugyanis feltünteti az oldalán az aktuális díjszabást, hogy hol és mint lehet ezt kifizetni, milyen bírságra számíthat, aki ezt mégsem tenné meg, illetve milyen formában (készpénz, bankkártya, egyéb), és milyen pénznemben történhet a fizetés.
Ausztria
Az osztrák autópályákon és gyorsforgalmi utakon matricás rendszer van érvényben, az üzemeltető mindenütt az ASFINAG (Autobahnen- und Schnellstraßen- Finanzierungs- Ag).
A díjakat minden évben minisztériumi rendeletben állapítják meg, melyet 20 százalék áfa is terhel. A matricákat 10 napos, 2 hónapos, illetve egy éves időtartamra lehet megvásárolni, és természetesen ki kell ragasztani a szélvédőre.

Ha nem venné meg valaki itthon az osztrák matricát, annak érdemes azt is tudnia, hogy betéti kártyák esetében legtöbb helyen csak MasterCard-ot fogadnak el, tehát érdemes a fizetési módról is tájékozódni.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Szlovéniában az eddig autópálya-kapuknál fizetett sztrádahasználati díjat július 1-jén felváltotta a matricás rendszer, ami önmagában még nem ad okot a felháborodásra, az azonban már inkább, hogy a legrövidebb egység, amire érvényes matrica váltható, fél év!

Az Európai Autóklub természetesen ágál a rendszer ellen, különösen a Szlovénián csak átutazó autósokat, turistákat érő sérelem miatt, és azt szeretné kisajtolni, hogy rövidebb időszakra, legalább 1 hónapra is lehessen matricát venni, amiért akár Brüsszelig is hajlandóak lennének elmenni.

A szlovén állami autópálya-kezelő társaság (DARS) szerint a mostani csak átmeneti megoldás, mivel a tervek szerint a 3,5 tonnánál nagyobb összsúlyú teherjárművek számára jövő év augusztusáig, más jármű számára 2010 végéig műholdas ellenőrzőrendszert vezetnek be.
Irány a tenger
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







