2008. március 22-én, szombaton új mérföldkőhöz érkezik a Magyar Gyorsulási versenysport, ugyanis ezen a napon kerül megrendezésre a megújult EVO Neo Gyorsulási Verseny 2008-as szezonnyitója a Hungaroringen.
Március 22-én indul útjára az első hivatalos Magyar Gyorsulási Országos Bajnokság, melynek a Hungaroringen kívül a Kunmadarasi valamint a Kiskunlacházi repülőtér ad majd otthont, több neves külföldi versenyző részvételével, valamint nemzetközi gyorsulási szervezetek megfigyelőivel.
A 2008-as szezon legnagyobb újdonsága, hogy közkívánatra az EVO NEO Gyorsulási Versenyeken már délelőtt 10 órától várja a Hungaroring célegyenese az érdeklődőket. A boxutcában az eddig megszokottól is színvonalasabb luxusautó, tuning és hifi show és vásár, szimulátor bajnokság várja a kilátogatókat.
Szintén közkívánatra meghosszabbodott a verseny időtartama, így a versenyzőknek több idő és lehetőség áll majd a rendelkezésére, hogy kvalifikálják magukat az esti döntőkre. Külön kerül lebonyolításra az autós és motoros verseny. Délelőtt 11-től 14 óráig a motorosok küzdhetnek meg egymással a 201 méteres versenytávon. Délután 2-től pedig az autósoké lesz a főszerep akik egészen este 10 óráig uralhatják a Hungaroring célegyenesét a profi, valamint a street kategóriákban, melyről bővebben a gyorsulas.hu oldalon lehet tájékozódni.
A street kategóriákban a nevezés természetesen továbbra is ingyenes, így bárki biztonságos keretek között teheti próbára saját maga és autója maximális teljesítményét, míg a profi versenyzők az MNASZ és a MAMS Országos Bajnokságának keretein belül küzdenek meg a bajnoki címért.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
2008. március 22-én tehát vár mindenkit a Hungaroring és az EVO Neo Gyorsulási Verseny.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








