2 °C Budapest

Írországban lecserélnék a balt a jobbra

Pénzcentrum
2008. február 12. 14:00

Írországban azon gondolkodnak, hogy - az egyébként a szomszédos Angliában is érvényben lévő - a balkezes közlekedést jobbkezesre váltanák. Az ötlet nem egyedülálló, ugyanis 1967-ben, Svédországban már történt ilyen.

A javaslatot egyébként nem támogatják az ír autósok, megvalósítása szerintük ugyanis egyáltalán nem volna praktikus. De mégis miért változtatnának a már réges-régen kialakult szokáson?

Az indok a balesetek száma. Donie Cassidy, az ír felsőház elnöke úgy vélekedik, hogy Írországban mindenképp megfontolandó volna a váltás, ugyanis rengeteg a külföldről érkező vendégmunkás, illetve bevándorló, akik közép- és kelet-európai országokból érkeznek, ahol a "jobbra tarts!" az érvényes szabály.

Emellett azt is figyelembe kell venni, hogy az ország népszerű turistacélpont, sokan érkeznek például az Egyesült Államokból is, ők pedig nincsenek hozzászokva a másik oldali közlekedéshez. A csere nem volna egyedülálló, ugyanis 1967-ben ezt Svédország is megtette már, annak érdekében, hogy útjain az Európa többi részeihez hasonlatosan lehessen közlekedni.

Cassidynek egyébként nem ez az egyetlen javaslata, a balesetek számának csökkentése érdekében ugyanis bevezetné azt a szabályt, hogy a vendégek maximum 80 km/h-s sebességgel hajthassanak, míg az ír lakosoknak megadatna a 120 km/h-val történő száguldás élménye.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. február 4. 23:51