Rosszul indul az Újév a magyar autósok számára, a portfolio.hu értesülései szerint ugyanis a MOL 5 forinttal megemeli mind a benzin, mind pedig a gázolaj árát szerdán 0 órától.
Immáron csaknem egy hónapja, egészen pontosan 2007. december 12. óta nem változott az üzemanyagok ára, előtte pedig két alkalommal is csökkentésre került sor a MOL árlistájában. Szerdától azonban vége a jó világnak, a portfolio.hu értesülései szerint ugyanis ezen a napon 0 órától öt forinttal drágul a gázolaj és a motorbenzinek nagykereskedelmi listaára.

Az öt forintos emelés a nagykereskedelmi listaárban azt jelenti, hogy benzin tekintetében egyre gyakrabban találkozunk majd 300 forintos árral a kutakon, míg a gázolaj esetében pedig egyenesen keresni kell már azokat a töltőállomásokat, ahol 300 forint alatt juthatunk a "nafta" literjéhez.
Az emelés nem tekinthető meglepetésnek, hiszen a múlt héten ismét rekordmagasságba emelkedett a nyersolaj ára, a WTI típus kurzusa rövid időre az abszolút lélektaninak számító hordónkénti 100 dolláros árat is meghaladta.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Mindeközben a dollár gyengülése a forinttal szemben újabb lendületet vett, de ez kevés volt ahhoz, hogy az olajszármazékok dollárban mért drágulását erodálja. 
Megelőző intézkedéseket javasolt egy magyar város polgármestere: a kemény havazás után jön az árvíz?
Győrfi Mihály polgármester megelőző intézkedéseket rendelt el, noha az illetékes hatóságok szerint a folyók vízszintje egyelőre nem ad okot aggodalomra.
Halálos balesetben volt érintett a Samsung-gyár dolgozói járata, a melósokat továbbvitték a műszakba
A balesetben többen megsérültek, mégis a mentők kiérkezése előtt vitték tovább dolgozni a Samsung-gyár felé az utasokat.









