A minél nagyobb utazásbiztonságra való törekvés egyre újabb és újabb megoldásokat hív életre az autóiparban, amelynek eredményeképpen már olyan eszközök állnak mind az autógyártók, mind pedig a tulajdonosok rendelkezésére mint a menetstabilizáló rendszerek.
Az állandóan megújuló technológia ellenére azonban még mindig több száz ezren halnak meg évente az utakon. Megdöbbentő, de körülbelül 380 000 utazó életét megmenthette volna, ha használják a legrégibb és legalapvetőbb biztonsági eszközt, a biztonsági övet. Ez a szám óriási, főleg ha azt vesszük, hogy az adatok csupán Európára vonatkoznak.
Az angol rendőrség csatlakozott az általános európai, a biztonsági öv használatának betartására irányuló kampányhoz, amely február 19 és 25 között zajlik majd. A lépést kiemelten fontosnak tartja a rendőri hivatalok egyesületének útbiztonságért felelős vezetője, véleménye szerint a biztonsági öv használata életeket menthet, illetve ütközés esetén minimalizálja a sérülés veszélyét.
A londoni rendőröknek várhatóan joguk lesz ahhoz, hogy a biztonsági öv nélkül közlekedő autósokat gépjárműveit lefoglalják.
A biztonsági öv használatának terjedése általánosságban jó hatással lehet a kötelező gépjármű-felelősség biztosítás díjaira, hiszen az csak az Egyesült Királyságban több mint kétezer életet menthet meg évente.
Lebukott az utazási iroda: milliárdos bírság a félrevezető árak miatt, magyar károsultak is lehetnek
Újabb fronton éleződik a konfliktus a Ryanair és az online utazási irodák egy része között:
Itt a friss hótérkép: hamarosan újabb hóréteg zúdul Magyarországra, mutatjuk, hol mennyi hó fog esni
Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







