Örömök és ürömök: középpontban a változás A regisztrációs adó körüli változtatások lázba hozták a hazai autósokat, akiket először megörvendeztettek az adófajta eltűnéséről szóló, majd elszomorítottak az ezzel ellentétes hírek. A jelenlegi állás szerint még mindig az adó vezet, a február 5-ei emelés után már 2:0-ra. A terhek növekedése semmiképpen nem jelent jó hírt sem a megszorító csomag egyéb elemei miatt egyébként is nehéz időszakot élő kereskedők és finanszírozók, sem az autót vásárolni szándékozók számára, akik csupán azzal vigasztalódhatnak, már ha a 1996 előtt gyártott autók behozatalának engedélyezése vigasznak számít, hogy az EURO I. jogosítvánnyal rendelkező személygépkocsik esetében feloldották a korlátozást.
A 2007-es év kellemes és kellemetlen meglepetéseket is tartogatott mind az itthoni autósok, mind a kormány számára. Míg előbbiek örülhettek a gépjármű-behozatali szabályok egyszerűsödésének, amely a kormány számára nem kis fejtörést okozott, addig a regisztrációs adó változásának végeredménye a büdzsét vastagítja. A következő néhány bekezdésben az egyre egyszerűsödő behozatali folyamatot és a fent említett adófajta emelésének a magyar autópiacra gyakorolt hatását vesszük górcső alá.
Változás a köbön: a rugók, amelyek a háttérben mozogtak
A behozatalai szabályok megváltozása egyértelműen annak köszönhető, hogy az Európai Bizottság többször kifogásolta, ítéletében elmarasztalta és hivatalosan is felszólította a magyar kormányt, hogy módosítsa a közösségi többi tagállamából érkező használtautó-importot hátrányos helyzetbe hozó jogszabályokat.
Egyrészt az EGT (EU27, Norvégia, Izland és Liechtenstein) tagállamaiból érkező használt gépjárművekre alkalmazott avultatási szabályokat és regisztrációs adót kellett a belföldi forgalomban érvényes joghoz igazítani. Másrészt fel kellett oldani az EURO I. bizonyítvánnyal rendelkező autókra vonatkozó tilalmat.
Vége a tilalomnak, de üröm van az örömben
2007. január elsejétől az EURO I. besorolású személygépkocsik is behozhatók Magyarországra. Ez azt jelenti, hogy ezek után a magyar hatóságok nem követelhetik meg a más tagállamból származó autók esetében az európai típusengedély (Certificate of Conformity, CoC) felmutatását, így az 1996. október 1. előtt forgalomba helyezett autóknak is zöld utat kell adnunk.
De a szakértők szerint sem rettegésre, sem örömujjongásra nincs okunk az intézkedés hallatán, mert az EURO I. kategóriában, mivel az ide tartozó gépkocsik kevéssé környezetbarátok, a hatóság 60 százalékkal magasabb regisztrációs adót vetett ki. Így továbbra sem kell a nyugatról érkező öregautó-áradattól tartanunk, főleg mivel az alacsony árkategória vásárlói még az itthoni adás-vételre vonatkozó áríratási költséget sem szeretnék vállalni és megoldják a problémát egy használatbavételi szerződéssel. (A helyzet egyáltalán nem olyan ijesztő, amilyennek a számok alapján látszik, de a sötét felhőket oszlató tényezőkről később számolunk be.)
Rövidül, de tekeredik a bürokrácia kígyója
A 2007. január elsejével életbe lépő szabályok között újabb jó hír is rejtőzik az autósok számára, a külföldről behozott autókat ugyanis ezután már nem kell műszaki vizsga elé állítani, az EGT tagállamaiban kiállított okmányok érvényességét a magyar hatóság elismeri, a járművek magyar rendszámmal való ellátása teljes körűen, jármű-konstrukciós korlátozás nélkül válik lehetővé.
A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény valamint a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet módosítására kiadott 89/2006. (XII.26) számú rendelet 2007. január 1-jével lépett hatályba, ennek értelmében az érvényes műszaki engedéllyel rendelkező gépjárművet a hatóság egy szemlén ellenőrzi a forgalomba helyezés előtt, ahol megbizonyosodik az adatok hitelességéről és arról is, hogy a gépjármű megfelel-e az érvényben lévő környezetvédelmi és egyéb magyarországi előírásnak.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ez az a pont, ahol az EURO I. kategóriába sorolt gépjárművek behozatalába beépítettek egy biztonsági kaput, ugyanis ha ezen a vizsgálaton elbuknak, akkor forgalomba helyezésük csak akkor lehetséges, ha a szükséges javítás után újra a hatóság elé állítják őket.
Mézesmadzag és nagy csalódás
A behozatal egyszerűsítése természetesen nem jelenti azt, hogy innentől kezdve a regisztrációs adón kívül nem kell egyéb költséggel számolnunk: a jármű forgalomba helyezési engedélye 22.800 forint és a hatósági szemléért is felszámolják az időszakos vizsgadíjat. Ennek összege azonban meg sem közelíti az eddigi körülbelül 65 ezer forintnyi többletterhet.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






