Internetes átverés Magyarországon: így bukhatsz te is tízezreket

Pénzcentrum
2012. október 4. 14:37

Csütörtökön és pénteken kétnapos nemzetközi tanácskozást tartanak Budapesten a kibertér hálózati és tartalmi fejlődésének, szabad és biztonságos használatának előmozdítására. Ennek kapcsán nyilatkozott a rendőrség a magyarországi online bűncselekményekről, amelyek többsége a pénztárcánkat is komolyan érintheti - ha nem vagyunk óvatosak.

Szabó Henrik, az Országos Rendőr-főkapitányság alezredese szerint Magyarországon a számítógépes bűncselekmények között nem annyira a honlapok feltörése, hanem inkább az apróhirdetésekkel elkövetett csalások a jellemzők.

Szabó Henrik a tanácskozás egyik témájával, a kiberbűnözéssel kapcsolatban az MTI-nek kedden elmondta, a kifejezés az interneten elkövetett bűncselekményekre vonatkozik. Kifejtette, ezek között megkülönböztethetők a hagyományos, vagyon elleni bűncselekmények, például a csalás az aukciós honlapokon vagy apróhirdetéseken keresztül, az adatok jogosulatlan megszerzése internetes oldalak, számítógépes rendszerek feltörésével, illetve az oldalak blokkolása. Bár előfordul, Magyarországon nem túl gyakori a honlapok feltörése - mondta.

Elmondta, hogy az internet elterjedésével a számítógépes bűncselekmények száma is egyre nő. Az ilyen jellegű bűncselekmények "nem ismerik az országhatárokat", de a fejlettebb, komolyabb számítógépes infrastruktúrát fenntartó országokban általában jóval elterjedtebb a kiberbűnözés - mutatott rá. A rendőrségnél évek óta speciális osztály foglalkozik a számítógépes bűncselekményekkel.

Óvatosan az online vásárlással

Több szempontból is változtak a magyar internet felhasználók szokásai az elmúlt években. Egyre jobban bízunk az online fizetési módokban, ráadásul - egyes felmérések szerint - az online vásárlási kedv növekedése az 50 év feletti korosztálynál volt a legerőteljesebb. Biztonság szempontjából az internetre nagyobb figyelmet kell szentelni, mert némileg kockázatosabb terület.

Önmagában komoly különbséget jelenthet, amikor az ügyfél hazai, illetve külföldi kereskedőnél vásárol. A magyar internetes kártyaelfogadásban azt látjuk, hogy a hazai oldalak nagy része egészen más felépítésű, mint ami megszokott a világban, technológiai szempontból. Nagyon sok külföldi oldal úgy működik, hogy a kereskedő oldalán adom meg a kártyaszámot, a szállítási címet - ez pedig jelenthet egy olyan kockázatot, hogy ha ott nem megfelelően kezelik az adatokat, adatvesztés következhet be (természetesen világszerte komoly szabályozási rendszer működik ennek elkerülésére). A magyar oldalak annyiban mások, hogy általában a fizetés nem a kereskedő oldalán történik meg, hanem az ügyfelet átirányítják a banki fizető oldalra. A banki oldalak pedig adatbiztonsági szempontból magasabb szinten állnak, azaz ha banknál van az adat, jobban megbízhatunk abban, hogy az nem kompromittálódik a tranzakció folyamán. Nálunk tehát a személyes adatok szétválnak a kártyaadatoktól, és ezekhez nem fér hozzá a kereskedő.


Egy honlapról ugyanakkor nem egyszerű megállapítani, hogy átverős-e, vagy sem, lenyúlja-e a pénzünket, vagy meg akarja szerezni kártyánk adatait. Nagyon fontos, hogy olyan honlapokat használjunk, amelyeket már korábbról ismerünk. Ha hirtelen találunk egy oldalt, valami megtetszik, és elkezdünk rajta vásárolni, érdemes előbb leellenőrizni, várni a vásárlással, megfigyelni azt, hogy egy hónappal később is ugyanazokat a körülményeket tudja-e felmutatni, mint amit korábban láttunk. Érdemes összehasonlítani, hogy megvannak-e azok a biztonsági jelek és előírások, amelyeket egy ilyen vásárláskor az embernek érdemes figyelembe venni. Ilyen például, hogy van-e ügyfélszolgálat, telefonszám, cím, tulajdonos, üzemeltető, stb. - ezek, illetve ezek hiánya árulkodó jelek lehetnek. A weben egyre több helyen jelenik meg a kártyatársaságok biztonságos fizetőoldalt jelölő szimbóluma.

Az aukciós csalás ellen is lehet védekezni

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az aukciós csalás egy internetes csalás, melyben az egyre terjedő aukciós oldalakat használja ki az átverő. Az aukciós oldalon regisztrál a csaló, majd olyan termékeket kínál eladásra, melyek valójában nem is léteznek. Hogy megbízhatóbbnak tűnjék a profil alapján, gyakran további felhasználói fiókokat is készít, és fantomvásárlásokat hajt végre a főprofillal, így annak lapján látszik majd a sok sikeres átadás, melyek valójában nem is léteztek, de bizalmat gerjesztenek.

Az aukciós csalás legegyszerűbb esete az, ha az eladó egyszerűen nem küldi az elnyert (és kifizetett) terméket, vagy küldi, de nem az, nem olyan, esetleg hamisítvány az adott tárgy. Ez utóbbi kategóriában leggyakrabban értékesnek hazudott ékszert, koncertjegyet, műszaki cikket találunk. Persze az is előfordul, hogy fiktív tárgyról van szó.

A rendőrök azt tanácsolják, óvakodjunk az olyan eladóktól, akiknek kevés értékelésük van más felhasználóktól vagy meglepően alacsonyan árulnak, esetleg nem valódi lakcímmel vagy telefonszámmal regisztráltak.

Internetes vásárlás esetén legyünk elővigyázatosak. Olvassuk el a vevőről adott értékeléseket és nagyobb összegű vásárlás esetén kérjünk személyes találkozót. "Problémamentes" eladó esetén ez nem lehet akadály, de ha az eladó elzárkózik a személyes találkozótól, akkor élhetünk a gyanúval, hogy esetleg bűncselekmény áldozatává váltunk. Ha a személyes átvételre nincs lehetőség, akkor érdemes utánvételes fizetést kérni.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem