A dolgozók több mint fele már munkában is használja a mesterséges intelligenciát, miközben az emberek 70%-a nem tudja megkülönböztetni az AI-generált tartalmakat a valóságtól.
A mesterséges intelligencia veszi át a hatalmat a magyar irodákban – itt tart most a forradalom, ez még sokaknak okozhat fejfájást
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) újonnan létrehozott AI & Automatizációs Fóruma első villámfelmérésében azt térképezte fel, hol tartanak a hazai cégek a generatív mesterséges intelligencia (GenAI) alkalmazásában.
A Fórum célja többek közt, hogy támogassa a hazai innovációs ökoszisztéma fejlődését, bemutassa a mesterséges intelligencia és különösen a generatív AI üzleti előnyeit, valamint gyakorlati megközelítéssel segítse az üzleti területek digitalizációját. A mostani felmérés is ezeknek a céloknak a támogatására jött létre. A Fórum elnöke Suppan Márton, a Peak alapító-vezérigazgatója, tiszteletbeli társelnöke pedig Palkovics László, Magyarország mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztosa.
A válaszok alapján a magyar üzleti szféra már túllépett a kísérletezés szakaszán: 89 százalék használ dobozos GenAI-eszközöket (ChatGPT, Microsoft Copilot, Google Gemini), a megkérdezettek több mint fele pedig már saját AI-fejlesztésbe is belevágott. A legtöbb megoldás a dokumentumkezelés, tudásmenedzsment és marketing területeit támogatja - vagyis a mesterséges intelligencia ma már konkrét, napi működést segítő eszközzé vált.
A cégek 69% százaléka AI-költései növelését tervezi 2026-ban, és egyre több vállalat dolgozik saját AI-stratégián, belső szabályozáson és oktatáson. Bár az EU AI Act-re való felkészülés még sokaknál kezdeti fázisban van, az biztos, hogy a mesterséges intelligencia stratégiai kérdéssé vált vezetői szinten is: a válaszadók több mint fele C-szintű vezető volt. A JVSZ a felmérés eredményei alapján a jövőben mélyinterjúk és esettanulmányok formájában is bemutatja a legjobb hazai AI-gyakorlatokat.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








