39 °C Budapest
Fiatal nő, aki okostelefonján ismeretlen hívótól bejövő gyanús hívást fogad, és otthon elutasítja a hívást. A készülék képernyőjén a hálózati szolgáltató által észlelt figyelmeztető jel látható. Telefonos átverés és csalás

Brutális csalás áldozata lett a Szomszédok egykori sztárja: mindenéből kiforgatták

2025. december 11. 19:45

Bűnbanda fosztotta meg a megtakarításai egy részétől Ivancsics Ilonát. A színésznő a Best című újságnak úgy nyilatkozott, hogy mindig nagyon óvatosan bánt a bankkártyájával, ennek ellenére ismeretlenek 150 ezer forintot emeltek le a számlájáról, egy olyan internetes vásárlásra hivatkozva, amelyhez semmi köze nem volt. Az ügyben a rendőrség nyomoz, a pénz pedig egyelőre nem került vissza hozzá.

A színésző elmondása szerint egy banki SMS-ből derült ki, hogy nagy összegű terhelés jelent meg a számláján. A kártya végig nála volt, ezért azonnal hívta az ügyfélszolgálatot. Ott közölték vele, hogy egy külföldi webáruházban fizettek a kártyaadataival.

Azonnal elborult az agyam, csak azt kérdeztem magamtól, hogyan lehetséges ez. Nem adom oda senkinek a kártyámat, nem vásárolok gyanús oldalakon, mindent úgy csinálok, ahogy a bank kéri. Ehhez képest egyszer csak eltűnik 150 ezer forint a számlámról.

- hangsúlyozta a színésznő.

A bank a bejelentés után azonnal letiltotta a kártyát, és vizsgálatot indított. A rendőrség is keresi az elkövetőket, de eddig sem gyanúsított, sem konkrét nyom nincs. A színésznő közben ideiglenes kártyát kapott, és várja, hogy eldőljön, visszatérítik-e az ellopott összeget.

A legrosszabb érzés az, hogy kicsúszik a kezemből az irányítás. Az ember azt gondolja, ha figyel, akkor biztonságban van. Aztán kiderül, hogy elég egy gyengén védett rendszer, és máris hozzáférnek a kártyaadatokhoz

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

- fogalmazott Ivancsics Ilona.

Úgy látja, a története jó példa arra, mennyire sebezhető a bankkártyás fizetés, és miért kell minden gyanús értesítést, üzenetet komolyan venni. Szerinte nem elég óvatosnak lenni, folyamatosan ellenőrizni kell a számlát, és bármilyen furcsaság esetén azonnal jelezni a banknak. Hozzátette: reméli, végül visszakapja a pénzt, de ami történt, már így is elég nagy figyelmeztetés.

Boldogság 2025

Ahhoz, hogy pontos képet kapjunk arról, hogyan változott a magyarok boldogságszintje 2025-ben, szükségünk van a Te véleményedre is. Töltsd ki rövid, anonim kérdőívünket, és segíts abban, hogy közösen megértsük, milyen tényezők formálják a mindennapi elégedettségünket. Az eredményeket hamarosan részletes elemzésben mutatjuk be!

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 30. kedd
Pál
27. hét
Június 30.
Aszteroida világnap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?