Noha nincs bizonyíték arra, hogy ezzel a módszerrel bárki ellen kártékony támadást indítottak volna, a kockázatot rendkívül komolyan veszik.
A Revolut, amely világszerte több mint 60 millió ügyféllel rendelkezik, bejelentette stratégiai partnerségének jelentős bővítését a Google Clouddal. A több évre szóló, több millió dolláros együttműködés révén a Revolut a Google Cloud biztonságos, skálázható infrastruktúrájára támaszkodik, hogy támogassa gyorsan növekvő globális rendszereit, és biztosítsa a zökkenőmentes működést, miközben ügyfélbázisa exponenciálisan bővül.
A két vállalat közötti szorosabb együttműködés egy már eddig is erős alapra épül. A Revolut több piacon is elérte az első helyet a mobilalkalmazás-áruházakban, és a világ egyik legnagyobb Google Pay és Wallet partnereként működik. A partnerség bővítése kulcsfontosságú pillér a Revolut stratégiájában, hogy világszerte több mint 100 millió ügyfelet érjen el.
A Google világszínvonalú technológiájának felhasználásával a Revolut üzleti tevékenységének minden aspektusát kívánja fejleszteni, a háttérrendszerektől az ügyfelek által használt alkalmazások élményéig. A vállalat a Google mesterséges intelligencia és gépi tanulási eszközeit, köztük a Gemini modelleket is alkalmazza a csalások észlelésének javítására és relevánsabb termékkínálat kialakítására.
„A Google világelső MI-je és felhőinfrastruktúrája óriási érték számunkra” – mondta David Tirado, Vice President of Global Business and Profitability a Revolut-nál. „Ez a partnerség lehetővé teszi számunkra, hogy gyorsan skálázzuk ajánlatainkat, még személyre szabottabb és értékesebb élményeket nyújtsunk ügyfeleinknek, és továbbra is megelőzzük a hagyományos pénzügyi szektort. Mi építjük a jövő pénzügyeit, és ebben a Google kulcsfontosságú partnerünk.”
Tara Brady, President, Google Cloud EMEA, így nyilatkozott: „A Revolut folyamatosan feszegeti a pénzügyi szektor határait. A Google büszkén biztosítja a biztonságos, skálázható és intelligens infrastruktúrát, melyet vezető mesterséges intelligenciánk hajt, hogy támogassa ambiciózus globális terjeszkedését, és segítsen a pénzügyi szolgáltatások következő generációját eljuttatni egy új közönséghez.”
Döbbenetes dolog derült ki a magyarok bankolási szokásairól: tömegek pénze van közvetlen veszélyben?
A mindennapi pénzügyek és a vásárlások jelentős része ma már az online térben zajlik, a felhasználóknak mindössze a negyede érzi magát felkészültnek egy esetleges incidensre.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







