A valós idejű, folyamatos hanginterakció olyan gördülékeny párbeszédet tesz lehetővé, amit szöveges formában nehéz elérni.
Most bárki ingyen behúzhatja a 20 ezer forintos Harry Potter játékot: ezt kell tenni, hogy a tiéd lehessen
Az Epic Games Store ismét nagy dobással jelentkezett: a normál esetben közel 21 ezer forintba kerülő Hogwarts Legacy most teljesen ingyen beszerezhető. A 2023-as, a Harry Potter-univerzumban játszódó akció-szerepjátékot a megszerzés után bármikor el lehet indítani PC-n.
Azok, akik most regisztrálnak és igénylik, díjmentesen juthatnak hozzá a Hogwarts Legacy című Harry Potter-játékhoz, amelyet később bármikor elindíthatnak a számítógépükön.
A 2023-ban megjelent Hogwarts Legacy egy akció-szerepjáték, amely a Harry Potter-univerzumban, a könyvek és filmek eseményei előtt játszódik. A történet középpontjában a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Iskola és annak környéke áll, ahol a játékos egy fiatal varázslótanonc szerepében élheti át az iskolai mindennapokat: órákra járhat, új varázslatokat sajátíthat el, és bájitalfőzésben is bizonyíthatja rátermettségét.
A fejlesztők nagy hangsúlyt helyeztek a Roxfort és környezetének szabad bejárására, a karakter fejlődésére, valamint arra, hogy a játékos döntései érdemben befolyásolják a cselekményt és a varázsvilág alakulását.
A normál esetben 20 990 forintba kerülő, Windows PC-re elérhető változat most ingyenesen megszerezhető az Epic Games Store-ban december 18-án, csütörtök délutánig. Aki ez idő alatt hozzáadja a játékot a fiókjához, később korlátozás nélkül játszhat vele.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







