A magyar piac ellátása többek közt abból az immár külföldi üzemből fog történni, ahová most a romhányi eszközök kihelyezésre kerültek.

A Meta, a Facebook, az Instagram és a WhatsApp anyavállalata jelentős létszámleépítésre készül. A vállalat a globális munkaerő mintegy 5%-ának elbocsátását tervezi, ami körülbelül 3600 munkavállalót érinthet. A cég vezetője, Mark Zuckerberg egy belső feljegyzésben tájékoztatta a dolgozókat a várható változásokról és azokról hátteréről.
A Meta jelenleg világszerte mintegy 72 ezer embert foglalkoztat. A vállalat egyelőre nem közölte, hogy a tervezett leépítések hogyan oszlanak majd meg globálisan. Az Egyesült Államokban dolgozó érintettek február 10-ig kapnak értesítést, míg a más országokban foglalkoztatottak később szereznek tudomást sorsukról.
Zuckerberg a feljegyzésében kiemelte: "Ez egy intenzív év lesz, és biztos akarok lenni abban, hogy a legjobb embereket alkalmazzuk a csapatainkban." A vezérigazgató hozzátette: "Úgy döntöttem, hogy magasabbra helyezem a lécet a teljesítménymenedzsmentben, és gyorsabban eltávolítom a gyengén teljesítőket."
A mostani lépés a Meta korábbi költségcsökkentő intézkedéseinek sorába illeszkedik. 2023-ban a vállalat mintegy 10 000 álláshelyet szüntetett meg, míg 2022-ben körülbelül 11 000 munkavállalótól vált meg. Zuckerberg tavaly a "hatékonyság évének" nyilvánította 2023-at - írta meg a BBC.
A teljesítményalapú elbocsátások gyakoriak az amerikai vállalati kultúrában. A Meta vezetője szerint a cégnél általában egy éven keresztül zajlik ez a folyamat, de idén felgyorsítják. Az érintettek "nagyvonalú végkielégítést" kapnak - ígérte Zuckerberg.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A létszámleépítés mellett a vállalat más területeken is változásokat eszközöl. Többek között megszüntették a tényellenőrzési és sokszínűségi programjaikat. Emellett Zuckerberg jelezte, hogy a vállalat 2025-ben később fogja "feltölteni" a megüresedett pozíciókat.
A Meta vezetője nemcsak a vállalat, hanem saját imázsának átformálásán is dolgozik. Egy nemrégiben Joe Rogannal folytatott podcastban Zuckerberg arról beszélt, hogy szerinte a vállalatoknak több "férfias energiára" van szükségük. Elmondta, hogy elkezdett harcművészetekkel foglalkozni, amit azért élvez, mert úgy érzi, jobban ki tudja fejezni magát, mint a vállalati szerepkörében.

Végleg leáldozott a Tindernek, lezárult a társkeresők kora? Ez a fiatalok új módszere a pártalálásra
A hobbi alapú platformok kevesebb nyomást helyeznek a felhasználókra, és hitelesebb kapcsolódási lehetőséget kínálnak.

Magyarok millióinak a pénze kerül veszélybe, ha a csalók elkezdik ezt használni: katasztrófa közeleg
A legfrissebb adatok aggasztó képet festenek a banki csalások mértékéről és hatásáról.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Még több otthon juthat energiahatékonysági támogatáshoz (x)
Elindult a jelentkezés a Magyar Fejlesztési Bank megújult Energiahatékonysági Otthonfelújítási Programjára.
-
Kiváló minőségű pékáruk a Vela Pékségtől (x)
A Vela Pékség elhivatottsága a kiváló minőség iránt a KMÉ-védjeggyel is igazolást nyert.
-
Kiváló minőség jele a Nádudvari Élelmiszer Kft. termékein (x)
A Nádudvari Élelmiszer Kft. elkötelezett a kiváló minőség iránt – ezt bizonyítja a KMÉ-védjegy is.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


