7 °C Budapest
Serbian currency

Brutális profitot termelt a Tesla: megéri bevásárolni a cég részvényeiből?

MTI
2021. április 27. 11:33

A vártnál nagyobb bevételt és nyereséget ért el a Tesla az első negyedévben, a teljesítményt a rekordnagyságú kiszállítások, az erőteljes kínai kereslet és a környezetvédelmi kreditek is támogatták.

A hétfői tőzsdezárás után közzétett gyorsjelentés szerint a márciussal zárult három hónapban a Tesla 10 milliárd 389 millió dollár bevételre tett szert, 74 százalékkal többre az egy évvel korábbinál. Elemzők alacsonyabb, 10,29 milliárd dolláros bevételre számítottak.

A vállalat rekordszámú járművet gyártott és szállított ki az első negyedévben, az autók értékesítéséből származó bevétele 75 százalékkal, 5 milliárd 132 millió dollárra nőtt. Éves összevetésben a termelés 76 százalékkal, 180 338 darabra emelkedett, míg a kiszállított járművek száma 109 százalékkal, 184 877-re ugrott. A Model S és a Model X típusok értékesítési átlagára 13 százalékkal csökkent az új modellek érkezése előtt.

Az autógyártást globálisan sújtó chiphiányt a Tesla részben úgy oldotta meg, hogy rendkívül gyorsan átállt új mikrovezérlőkre.  A Tesla arra számít, hogy idén több mint 50 százalékkal növeli a gyárás volumenét. Texasi és berlini gyárában a tervek szerint idén elindul a termelés és a kiszállítás.

Az amerikai számviteli szabvány (GAAP) szerint számolva a részvényesekre jutó nettó nyereség 438 millió dollár volt, részvényenként 39 cent az első negyedévben. Egy évvel korábban 16 millió dollárra rúgott a profit, ami részvényenként 2 centet jelentett. Az egyszeri tételek nélkül kalkulált (non-GAAP) nyereség 1 milliárd 52 millió dollárt tett ki az idei első negyedévben, ami 363 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi 227 millió dollárt. A részvényarányos nyereség 23 centről 93 centre nőtt.

A New York-i tőzsdére közel 11 éve bevezetett Tesla a hetedik egymást követő negyedévről mutatott ki nyereséget.

Ebben azt is szerepet játszott, hogy a zéró kibocsátású autói után járó környezetvédelmi kreditek értékesítéséből 518 millió dollár bevételhez jutott az első negyedévben. Emellett a Tesla 10 százalékkal csökkentette a februárban másfél milliárd dollárért vásárolt bitcoin állományát, az ebből származó 272 millió dolláros bevétel jelentős része, 101 millió dollár tiszta haszon volt.

Csökkentette viszont a nyereséget egy 299 millió dolláros tétel, amely az alapító-vezérigazgató Elon Musknak járó javadalmazás része. Elon Musk, aki nem fizetést kap, hanem a vállalat eredményeitől függő javadalmazásban részesül, együttesen 11 milliárd dollár értékű juttatásra vált jogosulttá. Musk egyebek között 8,4 millió részvényt vásárolhat 70 dolláros áron, ami több mint 90 százalékkal kevesebb a jelenlegi tőzsdei árfolyamnál.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Tesla adó- és kamatfizetés, illetve értékcsökkenési leírás előtti eredménye (EBITDA) kiigazításokkal számolva 1,84 milliárd dollárra rúgott január-márciusban, 94 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi 951 millió dollárt. A negyedévet a Tesla 17,14 milliárd dollár likvid forrással zárta, szemben az előző negyedév végi 19,38 milliárd, illetve az egy évvel korábbi 8,08 milliárd dollárral.

"Több környezetvédelmi kredit, alacsonyabb adók és bitcoin értékesítés javította a pénzügyi eredményeket. Ha ezeket nem tekintjük, messze elmaradt a várakozásoktól" - mondta Craig Irwin, a Roth Capital Partners magánbefektetési bank elemzője.

A szélesebb autóiparra jellemző csökkenéssel ellentétben a Teslát nem rengette meg a koronavírus-járvány és a világgazdaság recessziója, stabil értékesítés mellett nyereséges negyedéveket zárt, aminek köszönhetően tavaly több mint nyolcszorosára emelkedett az árfolyama. Piaci tőkeértéke meghaladja a 700 milliárd dollárt, amivel messze a világ legértékesebb autógyártó vállalata. A sorban következő japán Toyota, amely a Teslánál összehasonlíthatatlanul több járművet gyárt és értékesít, "csak" 250 milliárd dollárt ér.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem