Jogsértő szoftverekre vadászik a NAV

Pénzcentrum
2013. június 20. 14:33

Kiemelt figyelmet fordít az adóhatóság a szerzői jogok védelmére. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) fontosnak tartja felhívni a figyelmet az interneten megrendelt, vagy egyéb módon beszerzett hamis, illetve jogsértő szoftverek használatának veszélyeire.

A szoftveripar egy új, folyamatosan fejlődő ágazat a piacon. Ennek negatív vonzata, hogy az eredeti termékek mellett megjelennek hamis, gyengébb minőségű változatok is. Ezek nagy része a piaci ár töredékéért, pár kattintással megrendelhető az interneten, és már érkezik is az áru.
Kevesen tudják, hogy amennyiben a vámkezelés során bebizonyosodik, hogy a szoftver hamis, annak használata illegális, és bűncselekmény elkövetése miatt eljárás indul. A gyanútlanul kifizetett hamis árut a NAV lefoglalja, majd megsemmisíti, így a címzetthez már nem is jut el.

Ezért érdemes rendelés előtt interneten utánanézni a gyártónak, és biztos forrásból beszerezni ezeket a termékeket. A szerzői jogok megsértése mellett a hamis autódiagnosztikai szoftverek nem naprakész verziók, azokból fontos frissítések hiányoznak, és kárt okozhatnak az autó vezérlésében. A repülőtéren dolgozó pénzügyőrök tavaly 123, idén pedig már 33 esetben foglaltak le szerzői jogokat sértő autódiagnosztikai termékeket.

Idén februárban a NAV Bevetés Főigazgatóságának pénzügyőrei lakossági bejelentés alapján, négy különböző kiskunhalasi helyszínen tartottak átfogó szoftverellenőrzést. Az ellenőrzött autószervizekben általános irodai, illetve gépjárműipari szoftverek illegális verzióit találták a szakemberek. Akadt olyan helyszín, ahol az összes számítógépet le kellett foglalni.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 25. péntek
Eufrozina, Kende
39. hét
Szeptember 25.
Kutatók éjszakája
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. szeptember 24. 20:58