12 °C Budapest

Ez ám a pofátlan csalás! Lecsapott az adóhatóság

Pénzcentrum
2013. június 19. 12:02

Pofátlanul sok pénzt, 2,65 milliárd forintot próbált meg lenyúlni a magyar államkasszából egy szegedi társaság összejátszva egy nagykőrösi céggel, illetve egy Szlovákiában bejegyzett, nem működő vállalkozás nyírségi képviselőjével összejátszva. A szerződés szerint a szegedi cég a magyarországi lakosság éves fogyasztását meghaladó cukrot importált volna egy szlovák ottani társaságtól, amely valójában nem is működött. A NAV pénzügyi nyomozói időben kapcsoltak.

Egy szegedi gazdasági társaság egyetlen, 12 milliárd 65 millió forint értékű fiktív számlával próbált általános forgalmi adót visszaigényelni - írja a délmagyar.hu. A gyanú szerint egy szegedi és egy nagykőrösi gazdasági társaság Bács-Kiskun megyei bejelentett lakhellyel rendelkező ügyvezetői jegyezték azt a szerződést, amelyben a nagykőrösi kft. vállalta, hogy a szegedi cégnek olyan partnert szerez, amely nagyon kedvező feltételek mellett értékesít cukrot. Az ígéretben Magyarország éves cukorfogyasztását meghaladó mennyiségű kristálycukorról, 2010-es árról és tonnánként további 100 euró kereskedelmi árelőnyről volt szó - tájékoztatta a lapot Barnáné Horváth Melinda főhadnagy, a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának szóvivője. 

KATTINTS! Így viszi el a pénzedet a NAV, Te is beleszaladhatsz

A szegedi cég egy szlovák társasággal kötött szerződést a cukorra, annak nyírségi képviselője révén: 480 ezer tonna kristálycukor adásvételéről állapodtak meg. A nagykőrösi cég nem volt szemérmes, jól megkérte a közvetítés árát: 12 milliárd 65 millió forintos számlát állított ki róla. A számla alapján a szegedi kft. 2 milliárd 565 millió forint általános forgalmi adót próbált visszaigényelni, de megbuktak az ellenőrzésen.

Az adóellenőrök és a pénzügyi nyomozók megállapították, hogy az ügyletben feltüntetett szlovák gazdasági társaság kristálycukorral nem rendelkezik, sőt valójában nem is működik. Az is kiderült, hogy az érintett cégek nem akartak kristálycukorral kereskedni, csak így akartak tisztességtelen haszonra szert tenni. A NAV pénzügyi nyomozói több helyszínen tartottak házkutatást, a szerződő ügyvezetőket költségvetési csalás kísérlete és magánokirat-hamisítás gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A bíróság akár 10 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntetheti őket.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem