Legendás színészekkel, feszült thrillerekkel és nagyszabású franchise-okkal erősít májusban a SkyShowtime.
Farkasházy Tivadar, az ország Teddyje, három éve Balatonfüreden él feleségével, Mimivel, és csak kéthetente látogat Budapestre. A humorista őszintén beszélt a fővárostól távoli életéről, szakmai múltjáról és a feleségével töltött mindennapjairól.
számolt be
A humorista immár három éve Balatonfüreden él, és csak kéthetente jár Budapestre a rádiófelvételek miatt. Farkasházy elmondta, hogy Füredre költözésük oka felesége egészségi állapota és a város iránti szeretete volt. "Füreden nem a Farkasházy felesége volt, hanem a mindenki által szeretett Mimi. Sokat kirándult ott, mindenki ismerte. Az aranylakodalmunkat is ott tartottuk. Amikor megtudtam, hogy komoly probléma van vele, és gondozni kell, azonnal tudtam, hogy olyan helyen kell lennie, amit szeret" – magyarázza a humorista a Story-nak.
A humorista szerint felesége memóriája betegségei ellenére is kiváló, bár szavakat téveszt. Mindennapjaikat így jellemzi: "Ülünk egymás mellett. De közben sokat utazunk, mert bicikliversenyeket nézünk. Ezek igazi néznivalók, mert csodálatos tájakon tekernek át a versenyzők, és láthatjuk egész Európát. Mimivel rengeteg távoli helyen jártunk, de most már Tihany is az, pedig csak négy kilométerre van. Már csak lélekben utazunk."
Az interjú során Farkasházy felidézte baracskai börtönélményét is, ahová egy kiegyenlítetlen pénzbírság miatt vonult be néhány napra. "Egyébként ez egy tévedés volt, a büntetést ugyanis befizettem, de gondoltam, kipróbálom a rendszert. 1000 forintjával kellett volna leülnöm az 5000 forintos büntetést, miközben 7000 forintba kerülök naponta az államnak. De senkinek sem ajánlom ezt a megoldást, nagyon rossz dolgom volt" – emlékszik vissza, majd meglepő módon hozzáteszi, hogy a hétvégi sakkbajnokság miatt akár még maradt is volna.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Sziget 2026: lineup és fellépők – Ennyibe kerül most egy napijegy, bérlet az idei Sziget Fesztiválra
Mennyibe kerülnek a Sziget 2026 jegyek és bérletek? Kik a már biztosan tudható Sziget fellépők? Összegyűjtöttük, amit az idei Sziget Fesztiválról tudni lehet.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








