18 °C Budapest
Prison building with razor wire fence

Először beszélt a börtönről Gyárfás Tamás: ezt árulta el a volt médiacézár

2025. április 18. 09:33

Már kész a bevonulós csomagja a volt úszószövetségi elnöknek, és tanácsot is kért a börtönviszonyokkal kapcsolatban.

A másodfokú ítélet kihirdetése után azonnal sms-ezni kezdett, búcsúzkodott szeretteitől, mert attól félt, hogy ott helyben őrizetbe veszik - ezt mondta Friderikusz Sándor podcastjában a nemrégiben jogerősen hét év börtönre ítélt egykori médiamogul és úszószövetségi elnök, Gyárfás Tamás.

Gyárfás a műsorban elmondta, hogy természetesen kért tanácsot a börtönbeli szokásokról és a kívánatos viselkedésről, mégpedig nem is akárkitől: Tasnádi Péter azt javasolta neki, hogy tartsa zárva a celláját, mert nem tudni, milyen rabok milyen követelésekkel találhatják be. Gyárfás egyébként elmondása szerint azért tart a börtöntől, mert mire kijön majd a büntetés letöltése után, 83 éves lesz, és nem tudja, milyen fizikai, lelki állapotban szabadul majd ki.

Gyárfás Tamás azt is elárulta, hogy egyelőre nem tudja, hová és mikor kell majd bevonulnia megkezdeni a büntetést, de a csomagját már összekészítette. Állítása szerint esze ágában sincs elmenekülni, mert azzal szerinte beismerné a bűnösségét - márpedig kitart amellett, hogy nem bűnös.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 22. péntek
Júlia, Rita
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. május 21. 20:59