Frei Tamás tizennyolc év után akár a képernyőre is visszatérne, ha rátalálna a megfelelő koncepcióra.
Hihetetlen égi jelenség várható januárban: ekkor lesz érdemes az égre nézni, gyönyörű lesz a Mars
Január 12-én, vasárnap földközelbe, négy nap múlva, január 16-án pedig a Nappal való oppozícióba, vagyis szembenállásba érkezik a Mars – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló szerdán.
Azt írták, hogy a vörös bolygó egész hónapban fenséges látványt nyújt majd, akár szabad szemmel gyönyörködnek benne az érdeklődők, akár távcsővel vizsgálják a felszíni alakzatait. Felhívták a figyelmet arra is, hogy legközelebb 2029-ben lesz lehetőség ugyanilyen pompájában megcsodálni az égitestet.
Kiemelték, hogy a Svábhegyi Csillagvizsgálóban januárban és februárban számos programmal készülnek, hogy minél többen távcsőben is megcsodálhassák a bolygó részleteit. A földpályán kívül keringő bolygóknak van egy kitüntetett helyzete, amit a Nappal való szembenállásnak, azaz oppozíciónak neveznek. Ilyenkor a bolygó épp a Nappal átellenes oldalon helyezkedik el az égen, vagyis "szembenáll a Nappal". Mivel az oppozíció környékére esik az égitest földközelsége, ilyenkor látszik a legfényesebbnek, távcsőben a legnagyobb átmérőjűnek, tehát ilyenkor tudjuk a legjobban megfigyelni a vörös bolygót, amely ilyenkor napnyugtakor kel és napkeltekor nyugszik, így az egész este és éjszaka jól látható – magyarázták a közleményben.
Kitértek arra is, hogy a Mars oppozíciós ciklusa során az igazán nagy oppozíciók 15-17 évente következnek be. Hozzáfűzték: a ciklusban 6-7 oppozíció van, amelyből a marspálya elliptikus alakja miatt 2-3 nagynak, 3-4 pedig kis oppozíciónak tekinthető. Azt írták, hogy a bolygó mostani földközelsége január 12-én, jelenlegi kis oppozíciója pedig január 16-án lesz.
Január 12-én a Mars bolygó kiválóan fog látszódni az éjszakai égbolton. 19:00-kor kellemesen magasan, 25 fokkal a keleti horizont felett jár majd, éjfél után pedig közel 67 fok magasan fog delelni. Azon a napon a vörös bolygó majdnem annyira fényes lesz, mint az égbolt legfényesebb csillaga, a Szíriusz, és az Ikrek csillagkép legfényesebb csillaga, a Pollux alatt lesz látható, a majdnem teli Hold alatt körülbelül 20 fokkal – írták a közleményben.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A tájékoztató szerint jövő héten két szabadszemes együttállást is láthatnak az érdeklődők. Január 13-án, hétfőn éjszaka a Mars, a telihold és a Pollux az egész este folyamán együttáll majd, az általuk alkotott háromszög pedig éjfél körül egyenlő szárú lesz majd. Január 17-én, pénteken az este pedig pontosan egy vonalban lesz látható a Mars és az Ikrek csillagkép két fényes csillaga, a Pollux és a Castor.
Januárban és februárban a Svábhegyi Csillagvizsgáló legtöbb esti programján a Marsé a főszerep. Aki szeretné nagy távcsővel megfigyelni a misztikus, Föld-szerű planétát, látogasson el a csillagvizsgálóba – javasolták. A jelenségről és annak megfigyeléséről további részletek olvashatók a Svábhegyi Csillagvizsgáló honlapján.
Százszorosára nőtt ez a népszerű piac alig pár év alatt: elképesztő, kikhez vándorolnak a milliárdok
Szívesen fizetünk a zenéért, vagy még mindig az ingyenes megoldásokat keressük? És hogyan alakította át a streaming a teljes zeneipart? Mutatjuk!
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








