Már négy hónapja, összesen 17 sorsolás óta nem született telitalálatos szelvény az Ötöslottón.
Baleset a Nemzetiben: ide szerződött Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó, hamarosan színpadra is lépnek
Egyelőre egy darabra szerződött le a Centrál Színházzal Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó - árulta el Puskás Tamás igazgató. Mint mondta, abban bízik, hogy az együttműködés hosszabb távú lesz, és a Nemzeti Színházban megsérült színészek társulati taggá válnak a Centrálban.
Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó decemberben kezdi majd el próbálni David Auburn Proof – Egy bizonyítás körvonalai című drámáját, aminek a premierje 2025 február 8-án várható a Centrál Színházban. Most a Blikknek Puskás Tamás igazgató arról beszélt, a Nemzeti Színházban súlyosan megsérült, majd ott felmondó színészek egyelőre erre az egy darabra szerződtek le, de reméli, a közös munka után nekik is lesz majd kedvük tovább folytatni az együttműködést és társulati taggá válnak.
Szász Júliával máris szóba került egy másik darab lehetősége, de egyelőre ennek a részleteit még nem pontosítottuk
- tette hozzá Puskás Tamás.
Címlapkép: Koszticsák Szilárd, MTI/MTVA
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






