a turisztikai trendek szerint a hazai utazók többsége továbbra is a horvát tengerpartot választja nyáron – gyakran kompromisszumok árán.

A résztvevők biztonsága érdekében kiemelt ellenőrzéseket végez Budapest Főváros Kormányhivatala a Sziget fesztivál idején. A kormányhivatal közleményében azt írta: szakemberei főként a fesztivál területére kitelepült vendéglátó egységeket, illetve az ajándék- és ruhaértékesítési helyeket vizsgálják, de együttműködnek a munkaügyi hatósággal és a személyszállítási szolgáltatás ellenőrzésénél a Budapesti Közlekedési Központtal (BKK) is.
A kormányhivatal munkaügyi ellenőrei a fesztivál kezdete előtti építkezést vizsgálják, valamint főleg azt, hogy a cégek betartják-e a munkaidőre, pihenőidőre és munkajogviszonyokra vonatkozó szabályokat.
A közlekedésfelügyeleti szakterület a BKK mellett a Budapesti Rendőr-főkapitányság, a fogyasztóvédelem, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint a XIII. kerületi közterület-felügyelet munkatársaival tart átfogó hatósági ellenőrzéseket. Ezek során vizsgálják a taxivállalkozások, gépkocsivezetők engedélyeit, a járművek műszaki állapotát, a viteldíjak és a számlázás átláthatóságát, hogy az utasoknak biztosított legyen a magas színvonalú szolgáltatás - írták. Közölték azt is, hogy a kormányhivatal munkatársai folyamatosan ellenőrzik az általános higiénés körülményeket is, így vizsgálják többi között a mosdók, illemhelyek, ivóvízvevőhelyek állapotát és a hulladékkezelés módját.

Brutál gázsit vághat zsebre budapesti koncertjeiért a Metallica: hihetetlen, mi lehet a szerződésben
A Metallica budapesti koncertjeinek szerződéses részleteit nem árulják el a szervezők, de kiderült, hogy a zenekar gázsija helyszíntől függően 1,5–2,2 millió dollár.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


