A vidéki benzinkutak egyre több helyen vezetnek be mennyiségi korlátozásokat, miután késik az üzemanyag‑utánpótlás
Remek hajrával Kós Hubert volt a leggyorsabb 200 méteres hátúszásban, ezzel megszerezve Magyarország első olimpiai aranyát Párizsban. A 21 éves versenyző a csütörtöki fináléban 1:54.26 perces idővel diadalmaskodott. Videón mutatjuk a döntőt és a magyar úszó zseniális hajráját.
Mint arról tegnap mi is beszámoltunk, Kós Hubert megszerezte az első magyar aranyat Párizsban és a magyar úszósport történetének 30. olimpiai aranyát.
Kiváló rajtja után Kós lassabban kezdett, mint az elődöntőben, ráadásul a 2-es pályán úszó görög Aposztolosz Hrisztu meglépett a mezőnytől és egy testhossz előnnyel fordult rá az utolsó 50 méterre. A magyar versenyző azonban egy elképesztő fordulóval, és az azt követő víz alatti munkájával pillanatok alatt "lőtávolba" került és 15 méterrel a vége előtt már ő vezetett, mégpedig magabiztosan. Íme Kós Hubert zseniális úszása:
"A nagy Aaron Peirsol, a világcsúcstartó mondta egyszer, hogy a kétszáz hátat érzésre kell úszni, azaz, hogy ahogyan érzed magad aznap, úgy kell beosztani az erődet. Én is ezt csináltam, mivel egy picit fáradtnak éreztem magam, de tudtam, hogy a táv második felében jó leszek, hiszen Bobbal (Bowmannal) egész évben ezen dolgoztunk. Az elején csak egy jó iramot akartam jönni" - mondta Kós, aki a magyar küldöttség negyedik érmét, az első aranyát szerezte Párizsban.
Nagyon sok mindent beáldoztam azért, hogy ez sikerüljön, boldog vagyok
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- mondta Kós Hubert, aki aztán sietve távozott levezetni, ugyanis pénteken 100 méter pillangón lesz érdekelt.
Vallott Törőcsik Franciska és Ember Márk: erre költik a Jászai Mari-díjjal járó milliós pénzjutalmat
A frissen díjazott fiatal színészek teljes egészében felajánlották a pénzjutalmukat.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







