Megválik több értékes holmijától VV Aurelio. A realityszereplő aranyékszereket és márkás kiegészítőket kínál követőinek, a befolyt összegből pedig gyermekének szeretne ajándékot vásárolni.
Kamupénzzel fizetett egy férfi Józsefvárosban, majd kést rántott, amikor lebukott. A rendőrök elfogták és őrizetbe vették.
A rendelkezésre álló adatok szerint 2024. március 31-én reggel egy 29 éves férfi bement egy VIII. kerületi panelházban lévő vegyesboltba, és ott különféle termékekért 5000 forintos címletre hasonlító játékpénzzel fizetett, majd sietősen távozott. Az eladó azonban résen volt, és kiszúrta a hamis bankót. A ház gondnokával utánaeredtek a férfinak, akit az utcán kérdőre vontak. A férfi ekkor kést rántott, majd közölte, hogy „Ez az enyém, kifizettem!”, és a késsel megfenyegette őket, majd elmenekült a helyszínről. Az eset során nem sérült meg senki.
A BRFK VIII. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a bejelentést követően azonosították a feltételezett elkövetőt, akit pár óra múlva a VIII. kerületben, a Kálvária téren elfogtak és előállítottak. A 29 éves Cs. Dezsőt felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






