Kihúzták a Hatoslottó 49. heti, csütörtöki nyerőszámait. Lássuk, volt-e telitalálat ma, elvitte-e a valaki a 600 millió forintos főnyereményt?
A Magyar Állami Operaház két szakszervezetének tagjai március 19-én munkabeszüntetésbe fognak, ami addig tart majd, amíg az Opera vezetése meg nem állapodik velük az idei béremelésről és a kollektív szerződésről.
Sztrájkba lépnek az Operaház dolgozói március 19-étől, az intézmény két szakszervezetének tagjai csak akkor veszik fel újra a munkát, ha vezetés megállapodott velük a béremelésről és a kollektív szerződésről - számolt be a hírről a Magyar Narancs. A lap szerint az érdekvédelmi szerevezetek tavaly júniusban álltak elő a követeléseikkel: 30 százalékos béremelést, a kollektív szerződés megkötését és a társulati tagokkal való tisztességes bánásmódot kértek.
Ókovács Szilveszter, az intézmény főigazgatója ősszel támogatta a követeléseket, és levélben kért segítséget a kulturális és innovációs minisztertől, amiben a Lidl-ös és Aldis fizetéseket jelölte meg kívánatos célként.
Erre csattanós elutasítás volt a válasz, Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár közölte a főigazgatóval, hogy ne is álmodjon pluszpénzről. Egészen konkrétan azt írta:
„A kialakult helyzetet a létszámgazdálkodás és bérstruktúra eddigi felelőseként, a Magyar Állami Operaház első számú vezetőjének kell kezelnie, azzal együtt, hogy a jelenlegi helyzetben egy ilyen feladat valóban komoly kihívást jelent minden vezető számára.”
Itt a Pénzcentrum 2025-ös Boldogságtesztje: töltsd ki, hogy kiderüljön, mennyire boldog nép a magyar
Egy új kutatás keretében ismét arra keressük a választ, hogy milyen tényezők határozzák meg leginkább a hazai lakosság jóllétét és mindennapi elégedettségét.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








