A zenész nyíltan beszélt anyagi helyzetéről is, elárulva, hogy a folyósított összeg szinte fillérre pontosan kétszázezer forint.
Fontos dolog derült ki az Ötöslottó hétvégi, 6,1 milliárdos sorsolásáról: sok játékost érhet hidegzuhanyként
67 éve ezen a napon kezdte meg az akkori Sport- és Lottóigazgatóság az Ötöslottó szelvényeinek értékesítését. Magyarország legismertebb számsorsjátéka az elmúlt több mint 6 évtizedben több mint 40 játékost tett milliárdossá, ezreket milliomossá. Az Ötöslottó a héten 6,1 milliárd forintos fődíjjal várja a játékosokat.
1957. február 13-án, azaz 67 éve kezdték meg az Ötöslottó szelvényeinek árusítását, darabonként 3 forint 30 fillérért. Az akkori sajtó csak a Totó méltó ellenfeleként említette az új játékot, az Ötöslottó pedig beváltotta a hozzá fűzött reményeket és meghódította az országot - emlékeztet közleményében a Szerencsejáték Zrt.
A szerencsevadászokat azonnal lázba hozta az új játék, pár héttel később az első számhúzást mintegy másfél millió szelvény tulajdonosa várta izgalommal. Óriási tömeg volt kíváncsi a nyilvános kézi sorsolásra és az első számhúzásnál heten is örülhettek négytalálatosuknak. Az első öttalálatos szelvény 1957. április 11-én született meg, egy özvegyasszony saját, valamint gyermekei életkorát játszotta meg, amellyel máig tartó hagyományt indított és örökbe beírta magát a számsorsjátékok történetébe. Az Ötöslottó eddigi legnagyobb nyereménye közel 6,5 milliárd forint volt, amelyet 2020-ban a 13. játékhéten nyert meg egy játékos.
Az Ötöslottón jelenleg 28 hete nem volt telitalálatos, ezért mostanra már 6,166 milliárd forint várja a játékosokat, ami a játék történetének második legnagyobb nyereménye. A halmozódás miatt egyre erősebb a kereslet a játék iránt, az elmúlt mintegy 7 hónap alatt megduplázódott a forgalom a halmozódás kezdetéhez képest.
Halmozódik a Hatoslottó is, a várható nyeremény telitalálat esetén 1,95 milliárd forint, ami a játék történetének harmadik megmagasabb összegű jackpotja.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Felmérések szerint a játékosok nagyjából fele-fele arányban játszanak saját számokkal, illetve gépivel. A legkedveltebb számok között van a 13-as, a 7-es, a 21-es és a 3-as. Utóbbi szám talán a legszerencsésebb, mivel az Ötöslottó 67 éve alatt a 3-as számot húzták ki a legtöbbször, összesen 233-szor. Az elmúlt 28 hétben több mint 900-an voltak legközelebb a telitalálathoz, ennyi játékos ért el négytalálatot a lottószelvényén.
Címlapkép: Róka László, MTI/MTVA
KATTINTS! Friss hírek, nyerőszám kereső ÖTÖSLOTTÓ aloldalunkon
Tovább dagad a BAFTA-gála botránya: lemondott egy zsűritag - nem érdekli az indok, rasszizmust kiált
Külön kritikát kapott a BBC, amely az élő esemény után két órával sugározta a felvételt, a bekiabálást mégsem vágta ki, és semmilyen figyelmeztetést nem fűzött...
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







