16 °C Budapest
Empty theater red seats and a theater company  in a rehearsal session defocused at background

Megtörte a csendet Besenczi Árpád: így érzi magát a szörnyű balesete után a színész

2023. december 6. 08:17

Besenczi Árpád nemrég súlyos balesetett szenvedett az Indul a bakterház című darab közben. A HelloVidék most a színészt kérdezte arról, hogy hogy van, illetve mit gondol a magyar színházak munkavédelmi szabályairól.

A Jászai Mari-díjas magyar színész, Besenczi Árpád november 17-én, fiával játszott az Indul a bakterház című darabban, amikor is a gyűrűje beakadt egy csavarba. A színésznek azonban nem ez az első balesete a színpadon, korábban a József Attila teaátrumban is érte már baleset.

Ezeket olvasva, illetve a nemrég a Nemzeti Színházban történt súlyos baleset okán pedig joggal merül föl, hogy lehet itt lenne az ideje a színházak munkavédelmi szabályzatát átgondolni újra. Többek között erről beszélgetett most a HelloVidék a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház igazgatójával, Besenczi Árpáddal.

Alapvetően már javul a helyzet. A baleset még november 17-én történt, amikor a színpadon egy szerencsétlen mozdulat következtében a gyűrűm beakadt egy csavarba. A baleset alatt ráadásul a fiam is ott volt a színpadon, aki Bendegúzt játszotta. Szerencsére már kivették a varrattokat, ám még sok mindent nem tudok csinálni, így vezetni se, azonban a színházban már dolgozok. A József Attila teátrumban korábban már ért baleset, ott a sarokcsontom repedt meg egy előadás alatt

– mondta a színész, aki elárulta a véleményét arról is, hogy szerinte szükséges szigorítani a munkavédelmi szabályzatot a színházakban.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nálunk minden előadás, premier előtt van egy balesetvédelmi, és munkavédelmi oktatás. Amikor elkészülnek a díszletek azokat egy szigorú rendszabály szerint veszi át azokat, Ez egy szigorú rendszer, ám fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy ez a baleset nem külső ok miatt, hanem a saját magam hibájából történt. Nem volt semmi mulasztás műszakilag. Nekünk saját díszletgyártó üzemünk van, és magunk gyártjuk a díszleteket. Amikor a díszlettervező leadja a terveket, akkor a díszletek több hét alatt teljes kontroll mellett készülnek el. Amikor ezek bekerülnek a színházba, és elkezdjük a próbákat, folyamatos ellenőrzés alatt tartjuk ezeket az elemeket. Ez egy bonyolult rendszer, tehát nem hiszem, hogy további szigorítás kéne, inkább a meglévő szabályokat kéne betartani

– vélekedett.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Meghalt Deák Bill Gyula

A kiváló bluesénekest nemrégiben műtötték, amit sikeresnek hittek, ám csütörtökön váratlanul meghalt. 77 éves volt.

NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 22. kedd
Móric
39. hét
Szeptember 22.
Európai autómentes nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?