A szombat esti, Sziget-bemelegítő DJ Oti-koncertet követően többen is arról számoltak be, hogy kábítószert csempésztek az italukba.
Bűnösnek mondta ki Árpa Attilát és két társát a Fővárosi Ítélőtábla a kedden kihirdetett, jogerős másodfokú ítéletével.
Bűnösnek mondta ki Árpa Attilát és két társát a Fővárosi Ítélőtábla a kedden kihirdetett, jogerős másodfokú ítéletével – írja a Telex a Fővárosi Ítélőtábla közleményére hivatkozva. Az ítélet értelmében
az egykori Nagy Ő-t 1 év 8 hónap végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre, míg két társát 1 év 6 hónap, illetve 1 év börtön fokozatú, egyikük esetében 2 évi időtartamra, másikuknál 1 év próbaidő tartamra felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, egyben rendelkezett az előzetes bírói mentesítésükről.
Az ítélettel a Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú bírósági döntést. Árpa Attila lakásán még 2019-ben razziázott a rendőrség, ebből lett később vádemelés, illetve ennek folyománya a mostani ítélet. A médiaszemélyiség nem tett beismerő vallomást, tagadta bűnösségét.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







