A szerencsések akár havi 200 ezer forint alatti kiadó lakást is megcsíphetnek, de egyre több helyen kúszik 300 ezer forint fölé a lakások ára.

Budapest, 2023. június 29., csütörtök (MTI) - Ismét Magyarországon ad koncertet a világ egyik legsikeresebb rappere, 50 Cent. A 47 éves Grammy-díjas amerikai előadó október 18-án a Budapest Sportarénában lép fel - közölte a szervező Live Nation csütörtökön az MTI-vel. 50 Cent eddig kétszer járt Magyarországon. Először 2006-ban koncertezett a Budapest Sportarénában, ahol tavaly októberben, tizenhat év szünet után ismét színpadra lépett. Most újabb európai dátumokkal egészítette ki The Final Lap Tour 2023 című világkörüli koncertsorozatát.
A rapper sztár mostani turnéjával a minden korábbi rekordot megdöntő Get Rich or Die Tryin' című debütáló albuma megjelenésének 20. évfordulóját ünnepli. A hamarosan induló koncertsorozatra már csaknem 700 ezer jegyet adtak el, a most bejelentett új európai dátumok között van egy norvég, egy magyar, valamint egy második birminghami est az Egyesült Királyságban.
A turné során 50 Cent előadja legismertebb számait, listavezető slágereit, valamint olyan dalokat is, amelyeket évtizedek óta nem játszott élőben. A koncertsorozaton régi barátja, Busta Rhymes melegít be valamennyi amerikai és európai helyszínen. A turné július 21-én indul Salt Lake Cityben, az amerikai szakasz szeptemberben Torontóban ér véget, majd néhány nappal később már Európában folytatódik a koncertsorozat.
A LiveNation oldalán nem sokkal ezelőtt nyitották meg a jegyvásárlást. Ahogy várható volt, az árak igen borsosak:
24 200 a legolcsóbb belépő a show-ra, a legdrágább, nem VIP-belépő 39 200 forintba kerül.
Ezen kívül lehet jegyet venni 28 200, 29 200 és 36 300 forintos áron is. A VIP-belépők természetesen ennél is drágábbak: a prémium ülőhely 80 ezer, a korai belépést biztosító VIP-jegy (közvetlenül a színpad elé) 83 ezer, míg a VIP Lounge jegyek 140 300 forintba kerülnek.

50 Cent Curtis James Jackson III néven született New Yorkban, Queensben. Szüleit korán elvesztette, apa nélkül nőtt fel, édesanyját titokzatos körülmények között holtan találták, így nagyszülei nevelték fel. Már tizenéves korában vonzotta a rap, a Run DMC-s dj, Jam Master Jay kiadójához került, majd a Columbia Records 1999-ben szerződtette. 2000 áprilisában Queensben nagyszülei háza előtt kilencszer rálőttek, az egyik golyó az arcát találta el. A Columbia megvált tőle, de felvételei felkeltették Eminem figyelmét, aki bemutatta Dr. Dre producernek. Wanksta című száma bekerült a 8 mérföld című filmbe.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Bemutatkozó stúdiólemeze, a 2003-ban megjelent Get Rich or Die Tryin' óriási siker lett, az albumból a piacra dobás utáni első héten 872 ezer példány fogyott, azóta több mint 30 millió világszerte. Második anyaga, a 2005-ös The Massacre is vezette az amerikai listát. Legnagyobb sikereit az Outta Control, az In Da Club, a 21 Questions, a P.I.M.P., a Patiently Waiting, a Candy Shop és a Piggy Bank című számokkal aratta, 2010-ben Grammy-díjat is kapott.
Ismertségét üzletemberként, színészként és producerként is kamatoztatta, szintén sikerrel. 2005-ben megalapította G-Unit Film & Television nevű cégét; az övé volt az amerikai Starz televíziós hálózat legnézettebb, díjnyertes sorozata, a Power (2014 és 2020 között futott). Ebben nemcsak szerepelt, de vezető producerként és rendezőként is közreműködött, 2020-ban a legjobb rendező díját kapta érte az NAACP-tól.
Csillagot kapott a hollywoodi Hírességek sétányán, és filmes karrierje során számos kasszasikerben szerepelt olyan sztárok társaságában, mint Sylvester Stallone, Gerard Butler, Jake Gyllenhaal, Bruce Willis, Ray Liotta vagy Melissa McCarthy. 2014-ben Budapesten járt A kém című akció-vígjáték forgatásán. Színészként legközelebb a Feláldozhatók 4-ben látható, ennek premierjét szeptemberre tervezik.

Bréking! Itt vannak a dátumok: már forgatják az új Harry Potter-tévésorozatot, ekkortól lesz látható
Megkezdődött hétfőn a J. K. Rowling regényfolyamából készülő Harry Potter-tévésorozat forgatása a Warner Bros. Leavesden stúdiójában, a London melletti Watfordban.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Ez Magyarország egyik legkedvezőbb vállalati hitelterméke (x)
Már igényelhető a Nemzeti Bajnokok Hitelprogram akár 30 százalék vissza nem térítendő támogatással kombinált kamatmentes kölcsöne az MFB Pont Plusz hálózatban.


