The Hungaroring is a motor-racing circuit in Mogyoród, Hungary where the Formula One Hungarian Grand Prix is held.

Hivatalos: ennyibe fog kerülni kijutni a Hungaroringre a Forma 1 idején

2023. június 19. 11:34 2 perc

A július 21-én kezdődő Formula 1 Qatar Airways Magyar Nagydíj hétvégéjére több száz autót állít üzembe a BOLT a mogyoródi pálya hivatalos szállítópartereként - közölte a cég. A viteldíj nagyban függ az indulási helytől és a forgalomtól, de a budai oldalról nagyságrendileg 14-18 ezer forinttal, míg a belvárosból 13-16 ezer forinttal kalkulálhatnak az utasok.

A Formula 1-es versenyhétvége minden évben óriási nézőközönséget vonz a magyar fővárosba, tavaly például négy nap alatt közel 300 ezren látogattak ki a mogyoródi pályára, és az idén is teltház lesz a vasárnapi versenynapon. A ki- és bejutás éppen ezért logisztikai szempontból mindig nagy kihívást jelent. Erre jelenthet megoldást a Hungaroring és a vállalat együttműködése. A két cég egyéves együttműködésről írt alá szerződést 2023.május 11-én, aminek értelmében a piacvezető társaság dedikált VIP-sávot is használhat a gyorsabb kijutás érdekében.

Sabjányi László, a BOLT ügyvezetője elmondta:

Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a BOLT szállítópartnerként csatlakozik a Hungaroringhez. Éves együttműködésünk egy új korszak kezdetét jelenti a közlekedés és az autósport terén. Vállalatunk elkötelezett amellett, hogy a legmagasabb színvonalú szolgáltatást nyújtsuk, és a Hungaroring közönségének lehetőséget biztosítsunk arra, hogy könnyen és biztonságban jussanak ki, illetve haza, nemcsak a Formula 1 Qatar Airways Magyar Nagydíj hétvégéjén, hanem a versenypálya többi rendezvényén is.

Budapestről az applikáció segítségével 24 órában megrendelhetőek lesznek a Formula 1 színvonalához méltó autók, hogy a rajongók még könnyebben juthassanak el a versenypályára. A BOLT autói a háztól a kapuig szállítják az utasokat, de a társaság azt javasolja a városból a Hungaroringre igyekvőknek, hogy forgalmas csomópontok környékéről rendeljenek, így nagyobb eséllyel találnak néhány percen belül szabad járművet.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A megállapodás értelmében a taxiknak dedikált drosztot jelölnek ki a Hungaroring főbejáratával szemben, ahol a vendégek minél gyorsabb utazását hostessek segítik. A vállalat kiszállási pontja a Hungaroring főbejáratával szemben, az O1 parkolóban, a Mol-kútnál található.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?