36 év színészi pálya után új hivatást választott Nádasi Erika: ma már egy osztrák hotel konyháján dolgozik.
Nemrég igazán nagy, 3,8 millió forintos nyeremény is ütötte Harsányi Levente markát - írja a Blikk. A műsorvezető bízik a szerencsében és szenvedélyesen szeret játszani, rendszeresen megteszi a tétjeit sportfogadásban. Moat azt is elárulta, mi a módszere, hogyan fogad.
Ez volt az eddigi legnagyobb nyereményem. Ez persze, nem azt jelenti, hogy állandóan ilyen nagy összegeket nyerek, a minap éppen negyvenezer forintot vesztettem, sőt ez a foci-világbajnokság eddig teljesen veszteséges számomra, egyetlenegy meccsel nem jártam sikerrel
– árulta el Harsányi Levente a lapnak. Sajátos módszeréről is beszélt: míg mások a csapatok korábbi eredményeit tüzetesen tanulmányozva fogadnak, addig a műsorvezető tényleg komolyan veszi, hogy ez bizony egy szerencsén múló játék. Szerinte "a statisztikák böngészése megöli az egészet".
A SzerencseSzombat műsorvezetője úgy szokott fogadni, hogy kiválaszt hat meccset, külön-külön papírra felírva beleteszi egy gömbbe, egy másikba pedig hat fogadási tételt dob bele. Ezután összesorsolja a meccseket a fogadási tételekkel. Csak focimeccsekre szokott fogadni. Harsányi Levente elmondása szerint egy-két naponta újabb és újabb tétet tesz meg, de ez az egyetlen káros szenvedélye, bár nem olcsó szórakozás.
Filléres táborhelyeket hirdettek országszerte a gyerekeknek: most indul a jelentkezés, le ne maradj!
A résztvevők napirendjében reggeli torna, csapatépítő foglalkozások és "katonai élmények" is szerepelnek.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







