9 °C Budapest
Seat in cinema theater with blurred aisle exit lights.

Végjáték a magyar mozikban: nem kegyelmez az energiaválság, jöhet a bezárási hullám?

G7
2022. október 10. 10:32

A mozik teljes bevételét elviheti idén a fűtés- és villanyszámla az áremelkedés után, fejlesztésre nincs idő. Nagy kérdés, hogy bezárni vagy nyitva tartani a nagyobb kockázat, mert nyitva lenni veszteséges, a bezárás esetén viszont nézőket veszíthetnek, akiket nehéz lesz visszacsábítani, ahogy a pandémia bizonyította.

A budapesti artmozi hálózatot (Művész, Puskin, Toldi, Tabán, Kino Cafe, Corvin) fenntartó Budapest Film Zrt. 2021-ben közel 47 millió forintot költött villamos energiára és gázra - írja a G7. Akkor az áramot kilowattóránként 19,87 forintért szerezték be, jelenleg nem igazán kötnek a szolgáltatók fixáras szerződéseket, a tőzsdei jegyzéshez kötik az ajánlatokat. A szeptemberi átlagos tőzsdei ár pedig közel 160 forint/kWh volt, mely a kereskedői árrés nélkül is a bő nyolcszorosa, mint a 2021-ben. A gáz esetében pedig ennél is nagyobb volt az áremelkedés az elmúlt két évben, így teljes reális, hogy jelen állás szerint nagyjából tízszeres árat kellene fizetnie a cégnek az energiáért, mint 2021-ben.

A vállalat teljes árbevételének 9 százalékát vitte el tavaly az energiaköltség, így ha ezt megtízszerezzük, akkor a jegypénztárakban és a büfében hagyott pénz alig tizede maradhat meg idén. Ez egyelőre csak azért nincs így, mert – amint ezt a lapnak Liszka Tamás vezérigazgató elárulta – a Budapest Film Zrt-nek év végéig még kedvezőbb áron van szerződése a szolgáltatókkal. Ezt követően azonban az elmúlt hetek árszintje mellett a cégvezető számításai szerint is a teljes jegybevételt elviheti az energiaköltség.

Ha nem is egyforma mértékben, de minden mozit nagyon súlyosan érint az energiaárak elszállása szakemberek szerint. Tóth Dániel mozitechnológus szerint a legnagyobb gondban az önkormányzati fenntartású létesítmények lehetnek, mivel ezek a jegy- és büfébevételeik mellett eddig az önkormányzattól is számíthatnak anyagi támogatásra. Mivel a települések számára is komoly fejtörést okoz az energiaárak elszállása, sok helyen egyáltalán nem tudják, hogyan fogják megoldani a finanszírozást. Lesznek olyan létesítmények, amelyeket kénytelenek bezárni, például Szombathelyen már hetekkel ezelőtt eldőlt, hogy a helyi mozi is ezek között lesz.

A szakember szerint a bevásárlóközpontokban működő multiplexek annyival valószínűleg kedvezőbb helyzetben vannak, hogy esetükben a mozit befogadó plázáknak lekötött energiaszolgáltatási szerződéseik vannak. Buda Andrea, a 18 Cinema City mozit üzemeltető I.T. Magyar Cinema Kft. PR- és marketing igazgatója szerint még képlékeny hogyan fogják kezelni a helyzetet. Szeptembertől dél és egy között kezdődnek a vetítések, de ez nem új gyakorlat, az iskolakezdés után minden évben meglépik. További intézkedésekről pedig még nem döntöttek.

Hónapok óta a vészforgatókönyveken dolgoznak már a néhánytermes magántulajdonban lévő kismozik is. Iván László, a kisvárdai miniplex üzemeltetője egyelőre nem látja, hogy mennyit emelkednek az energiaköltségeik, de számolnak azzal, hogy változtatni kell a működésükön - mondta a lapnak. Bár szerencsés időzítéssel, az idén nyáron építettek ki egy napelemes rendszert, ami a fogyasztásuk nagy részét kiválthatja, az üzembe helyezésre még várniuk kell.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Tartanak a bezárástól

Az ágazati szereplők eszköztára az energiaválságban eléggé korlátozott: a teljes bezárástól azért tartanak sokan, mert az újranyitást követően valószínűleg nagyon nehezen lehet majd csak visszacsábítani a nézőket – ezt már a járvány alatt is megtapasztalták a mozisok. A hazai látogatottság még 2022 nyarára sem állt vissza a járvány előtti szintre. Az áremelés sem túl reális forgatókönyv, és a megnövekedett költségeket teljes egészében biztosan nem lehet áthárítani. A büfékben talán könnyebben elfogadják a nézők a drágulást, ám itt is csökkenő forgalommal számol a nyilatkozók többsége.

Az egyetlen út a költségek csökkentése marad, viszont a többség eddig is igyekezett takarékoskodni, így sokat már nem tudnak spórolni. Több helyen felmerült továbbá az előadások számának csökkentése. Az előadásszám csökkentése olyan időszakokban lehet reális, amikor nem nagyon vannak húzófilmek, most nagyjából ez a helyzet. Ám sok mozi számára valószínűleg ez sem lesz elég. A szakértők szerint lesznek olyan piaci szereplők, amelyek nem tudják elkerülni a bezárást, ha nem csökkenek az energiaárak.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 23. hétfő
Alfréd
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
RETAIL DAY 2026
Mi a túlélés – és a profit – valódi titka? A legkisebb webshopoktól az üzletláncokig mindenki választ kap.
Kihagyom