Sokszínű pitch-ek, befektetések és elutasítások, a Cápák között legújabb adásában sem volt hiány izgalmakból.
A Velencén nyílt meg a város első, egyben az ország 101. McDonald’s étterme. Az M7 autópálya mellett épült étteremben McDrive és McCafé is várja a vendégeket.
A héten birtokba vehetik a vendégek Velence első McDonald’s éttermét. A beruházás megvalósítása több mint 100 ember összehangolt sok hónapos munkájának eredménye. A legújabb étterem is már a „Jövő Élménye” koncepció alapján épült, így a megújult, modern mekizés élménye várja az ide érkezőket. Az új típusú étteremben a vendégek az igényüknek és elképzelésüknek leginkább megfelelő módon rendelhetik meg, fizethetik ki, kaphatják meg és fogyaszthatják el a McDonald’s termékeit.
Növekedési stratégiánk részeként, 2019-ben célul tűztük ki, hogy a következő években dinamikus ütemben, és megújult éttermi koncepcióval terjeszkedjünk tovább Magyarországon. Ennek keretében feltérképeztük az országot, és a lehetséges fejlesztési helyszínek közül a Balaton felé vezető útvonalak sem maradhattak ki. Tudatosan kerestük meg azokat a helyszíneket, ahol realitása van egy-egy új étterem nyitásának. Így hatalmas öröm számunkra, hogy most átadhattuk a velencei éttermet, és ezzel új pihenési, étkezési helyszínt nyújthatunk a Balaton felé utazóknak
– mondta Égi Zsolt, a hazai McDonald’s éttermeket üzemeltető Progress Étteremhálózat Kft. ügyvezető igazgatója.
Fontos az, hogy Velence és a Velencei-tó ne csak egy állomás legyen a Balatonra utazók számára, hanem egy olyan turisztikai desztináció, amely tartalmas programokat és sokszínű turisztikai szolgáltatásokat nyújt az ideérkezőknek. Ez nemcsak azt jelenti, hogy strandjaink profilját egyre szélesítjük, hanem azt is, hogy érdemes a vendéglátásban is színesíteni a palettát. Éppen emiatt örülük annak, hogy a tó környékének első McDonald’s étterme éppen Velencére települt – innen ugyanis csak 3 perc a tó egyik legzöldebb és legnagyobb strandja, a velencei Északi Strand. Érdemes tehát egy kicsit hosszabban is megállni a velencei Mcdonald’s-nál.
– mondta Gerhard Ákos, Velence polgármestere.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az építkezés során ezúttal is kiemelt szerepet kaptak a digitális fejlesztés elemei, miközben a kiszolgálás személyessége is fontos maradt. A „Jövő Élménye” koncepció és a digitalizáció nemcsak a technológiát érinti, hanem kiterjed az étterem által nyújtott komplex élmény minden elemére, így az étterem külső és belső környezetére, megjelenésére is. Ennek köszönhetően a vásárlókat érintőképernyős rendelésfelvevők, digitális menütábla és digitális drive is várja majd. Az autópálya mentén kiemelten fontos az autóval érkezők gyors és kényelmes kiszolgálása, így modern, két rendelésfelvevővel ellátott Drive került kialakításra.
Az új egységben a vendégek egyik kedvenc belsőépítészeti dizájnját, a fiatalos, modern burgerezők világát idéző „Alphabet” stílusú enteriőrt valósította meg a vállalat, amelyet nemzetközi sztenderdek alapján magyar tervezők szabtak a hazai igényekre. A vendégtérben egyidejűleg 90-en tudnak kényelmesen helyet foglalni. Az étterem vendégtere reggel 7-től este 11-ig, a Drive egység 0-24 órában várja a vendégeket.
Megtalálták a lottónyertest, aki 1 milliárdot kaszált: minden pénzét ebbe fektette, csúnya vége lett
Egy 80 éves brit lottónyertes, aki 2010-ben 2,4 millió fontot nyert, hatalmas drogbirodalmat épített ki ebből.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







