A SkyShowtime mától több dedikált on-demand streaming csatornát indít el az összes piacán.
Idén tizenhat tematikában huszonnyolc emlékérmet bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank; a tematikailag és technikailag is sokrétű emlékérmeprogramban hat korábban megkezdett sorozat folytatása és három új sorozat indítása szerepel - tudatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn.
A jegybank immár több mint félszázados hagyományai szellemében tervez emlékérméket kibocsátani 2022-ben, ezek közül három arany, kilenc ezüst és hat önálló színesfém emlékpénz, de az emlékérmék értékközvetítő szerepének minél szélesebb körű érvényesülése érdekében kibocsátják a nemesfém emlékérmék színesfém változatait is - olvasható a közleményben.
Mint írják, a 2022. évi emlékérme-kibocsátási programba olyan egyedi megoldások kerültek, mint a II. András Aranybullájának 800. évfordulójára tervezett miniarany és az eredeti okirat függőpecsétjének a méretében készülő színesfém emlékérmék, melyek külön-külön önálló érmék, de a kibocsátói szándék szerint egymásra is illeszthetőek.
A közlemény kiemeli, hogy újdonság lesz a 42 milliméteres átmérő, amely a magyar megyéket és megyeszékhelyeket bemutató sorozat tagjait teszi majd különlegesebbé, melyet a gyűjtői igények alapján indít a jegybank. A méret mellett az emlékérmék alakja tekintetében is változatosság jellemzi az idei kibocsátási programot, hiszen a standard kör alakú érmék mellett ovális (Nobel-díjasokat bemutató sorozat elemei), valamint négyszögletes alakú emlékérmék (az mRNS alapú vakcinák alapjául szolgáló magyar találmány és a Richter Gedeon) is gazdagítják a programot. Emellett igazi kuriózumként hatszögletű színesfém sorozatot is indít az MNB a Nemzeti Hauszmann Program eredményeinek bemutatására, melynek tagjai mozaikszerűen összeilleszthetőek lesznek.
A tájékoztatás szerint a kibocsátási program tematikái között jelentős történelmi, tudományos és művészeti évfordulók szerepelnek, valamint olyan népszerű sorozatok folytatódnak, mint a középkori magyar aranyforintok, a nemzeti emlékhelyeket, a magyar pásztor- és vadászkutyákat, valamint a magyar népmesék rajzfilmsorozatot bemutató érmesorozatok.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A magyar származású Nobel-díjas tudósokat bemutató sorozat analógiájára a közgazdasági Nobel-emlékdíjas és matematikai Wolf-díjas kutatókat is sorozatba rendezve mutatják be az idei évtől kezdődően. Az emlékérme-kibocsátási programban olyan női alakok szerepelnek, mint Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő, valamint a száz éve született Nemes Nagy Ágnes költő. A jegybank 2022. évi emlékérme-kibocsátási programja a grafikai tervekkel kiegészítve a www.mnb.hu weboldalon érhető el - áll az összegzésben.
Megtalálták a lottónyertest, aki 1 milliárdot kaszált: minden pénzét ebbe fektette, csúnya vége lett
Egy 80 éves brit lottónyertes, aki 2010-ben 2,4 millió fontot nyert, hatalmas drogbirodalmat épített ki ebből.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







