4 °C Budapest
and St. Stephens Bascilica

Nem semmi lista: ezekkel a programokkal készülnek a nemzeti ünnepre

2021. augusztus 5. 15:59

Az augusztus 20-i hétvégén három és fél napos, Szent István Nap rendezvénysorozattal ünnepelhetjük Magyarország államalapítását, több mint 20 helyszínen. Az állami rendezvények, a Szent István Napi Díszünnepség, Zászlófelvonás és Tisztavató mellett Ünnepi Szentmise, Szent Jobb körmenet, majd az Új „Tűz és fények játéka” fantázianevű tűzijáték is várja a nagyközönséget. Az állami események mellett további 20 helyszínen rendeznek változatos programokat városszerte. Elérhető árú étel-, és italkínálat is várja a látogatókat a Szent István Napi Bisztrókban.

Három nap alatt 48 előadó összesen 151 koncertet ad a legkülönfélébb zenei stílusokban, a hét színpad és az öt utcazenész-pont valamelyikén. A Szabadrét Fesztivál egy laza, piknik hangulatú, fiatalokat megcélzó program lesz az Erzsébet téren hazai fellépőkkel, akik között többnyire elektronikus zenei producerek, DJ-k és műfaji határokat túlhaladó progresszív élő produkciók sorakoznak, mint például: Zagar, Mius, Belau, Galactic Jackson, Deva, Barabás Lőrincz Quartet.

A Budai Várban a Tóth Árpád sétányon kapott helyet a Hősök útja, amely a magyar történelem hét kiemelkedő alakjának állít emléket, látványos, szerepjátékos bemutatókkal. A Kapisztrán téren pedig ezzel párhuzamosan honvédségi programok, és a katonazenekar koncertjei láthatók majd.  A budai programokat gazdagítja a Retro Tabán izgalmas zenei csemegét kínálva egy kultikus helyszínen, a sok évtizedes rock és pop koncert hagyományokkal rendelkező Tabánban. A helyszín fellépői: Ladánybene27, TNT, Szikora Róbert és az R-Go, Back II Black, Hevesi Tamás, Emelet, Török Ádám és a Mini, Mobilmánia, Beatrice, Deák Bill Gyula, Hooligans és a Skorpió.

A Szent István Nap egyik fő eseménye az Andrássy úti hagyományteremtő Felvonulás, amelynek három egysége a Föld, a Haza, és a Nemzet. A program során a három tematika jegyében készült óriás installációkat kísérhetjük végig az Andrássy úton.

Több mint tíz éve nélkülözhetetlen rendezvénye a Szent István Napi ünnepségnek a Magyar Ízek Utcája a Lánchíd utcában. Az esemény különlegessége, hogy itt lehet először megkóstolni az Ország Tortáját és Cukormentes Tortáját, de itt debütál az adott évben győztes Szent István Napi kenyér is.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Szent István Napon a gyerekekre is gondolnak, hiszen a Vajdahunyad várától egészen a Kós Károly sétányig terjedő területen szervezik a Gyerekliget nevű rendezvényt. Itt többek között lesznek herceg- és hercegnőképző programok, játék-installációk, és a Pintyőke színpadon Csukás István legszeretettebb mesehősei is életre kelnek.

Az italkínálatot a Hilltop borászat háromféle bora, valamint a Mátyás Pálinkaház kétféle pálinkája is színesíti majd. A műanyag poharakat a fenntarthatóság jegyében szelektíven visszagyűjtik, cserébe nemzetiszínű szilikon karkötőt kapnak azok, akik vigyáznak a rendezvény, és így a Földünk tisztaságára. A szervezők a három és fél nap alatt minden eseményhelyszínen biztosítják a szelektív hulladékgyűjtés lehetőségét.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 11. csütörtök
Árpád
50. hét
December 11.
Nemzetközi hegynap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?