A 36 éves csatár a jövőben a családjára kíván összpontosítani, arról nem szólt, hogy edzőnek állna.
Visszavonulásáról beszélt Friderikusz Sándor: Én már ennél többet az országos televíziózástól nemigen akarok
Visszavonulásáról beszélt Friderikusz Sándor, aki szerint a televízió elvesztette egykori jelentőségét, legalábbis idehaza. Elárulta azt is, hogy a műsorvezetéssel ennek ellenére nem tervez felhagyni.
Visszavonulóban van Friderikusz Sándor, legalábbis a nagy kereskedelmi tévéktől. A Blikknek most a műsorvezető elmondta:
Én úgy érzékelem, hogy éppen visszavonulóban vagyok. A nagy tévécsatornáktól feltétlenül. Rendben van, most évente kétszer hat adásban feltűnök az Életünk történetében késő éjszaka a nagy RTL képernyőjén, de én már ennél többet az országos televíziózástól nemigen akarok, már csak azért sem, mert szerintem a televízió elvesztette egykori jelentőségét, legalábbis idehaza. És mert fontos dolgokról , ügyekről és jelenségekről a nagy tévékben már nemigen lehet beszélni, a csatornafőnökök szerint azt senki nem nézné meg.
Ugyanakkor a képernyőről nem fog eltűnni teljesen, elárulta, hogy az utóbbi hónapokban saját stúdiót építettek.
Ahol úgymond független műsorszolgáltatásba kezdek, április 29-től beszélgetéseimet – egyelőre hetente egyszer, csütörtök esténként frissítve – a Facebookon és a YouTube-on lehet majd látni, illetve podcast formában meg is lehet hallgatni
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- mondta Friderikusz.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







