Beleállt a Diáksport Szövetség elnöke: Nem értem, miért versenyeztetnek 6-8 éveseket országos szinten, ennek vége

Pénzcentrum: Több mint egy évtizede vezeted már a Magyar Diáksport Szövetséget. Ha visszanézel erre az elmúlt közel másfél évtizedre, amikor már nemcsak olimpikonként, hanem sportvezetőként is fontos szereplője lettél a magyar sportéletnek, milyen számokat tudsz mondani? Például hány gyereket sikerült megmozgatni, mennyire változott meg a diáksport szerepe Magyarországon, és milyen fejlődési pályát futott be szerinted az egész rendszer azóta, hogy átvetted?

Balogh Gábor: Ha nagyon leegyszerűsítve akarok fogalmazni, akkor azt tudom mondani, hogy jelenleg évente körülbelül félmillió gyermek vesz részt valamilyen programunkban. Ha ezt az elmúlt 14 évre vetítjük, akkor biztosan több milliós nagyságrendről beszélünk, még úgy is, hogy a rendszer az elején jóval kisebb volt.

Szerintem viszont ennél sokkal fontosabb az, hogy milyen rendszert sikerült felépíteni. Amikor én bekerültem a diáksport világába, akkor a Magyar Diáksport Szövetség gyakorlatilag egyetlen nagyon fontos dologgal foglalkozott: a diákolimpiával. Ez önmagában természetesen fantasztikus hagyomány és óriási érték, de én azt éreztem, hogy ennél sokkal többre lenne szükség.

Az volt a célunk a kollégákkal, hogy a diáksport ne csak egy versenyrendszer legyen, hanem egy valódi országos közösség, amelyben ott vannak az iskolák, a pedagógusok, a gyerekek, a szülők és a szakemberek is. Ma már azt érzem, hogy sikerült eljutni oda, hogy a diáksportnak van identitása. Az iskolák érzik, hogy nem magukra vannak hagyva, a tanárok érzik, hogy támogatjuk őket, a gyerekek pedig élményként élik meg a programokat. Ez szerintem legalább annyira fontos eredmény, mint maga a létszám.

EZ IS ÉRDEKELHET

Kiderült, ennyiért biztosítják az NB I-es sztárfocistákat: egy komoly sérüléssel milliókat bukhatnak

Koczka Gergely biztosítási specialista szerint külföldön sokkal kiforrottabb a sportbiztosítási piac az itthoninál, de ennek régre visszanyúló kulturális hiányosságai vannak. Interjú.

Sportvezetőként sokan a sikereket, az érmeket vagy az olimpiai eredményeket tekintik a legfontosabb mutatónak. Nálad viszont az érződik, hogy sokkal inkább rendszerekben és közösségekben gondolkodsz. Mi az a döntés, projekt vagy szemlélet, amire a legbüszkébb vagy ebből az elnöki működésed időszakából?

Az az érdekes, hogy a diáksportban én nem is igazán sportvezetőként tekintek magamra. Az öttusában persze más a helyzet, ott nyilván sportvezető vagyok, és ott például az, hogy Gulyás Michelle olimpiai bajnok lett, és sikerült eljutnia odáig, az óriási eredmény. De a diáksportban engem mindig inkább az izgatott, hogy hogyan lehet jól működtetni egy rendszert.

Én soha nem voltam az a típusú vezető, akinek a protokoll vagy a pozíció számít. Engem az eredményesség érdekel, de nem kizárólag sporteredményt nézve: létre tudunk-e hozni egy olyan működést, ahol jól érzik magukat az emberek, ahol szeretnek dolgozni, ahol szeretik a gyerekeket, és ahol mindenki érzi, hogy valami értelmes dolgot csinál?

Mi nagyon tudatosan építettünk fel egy professzionális működési modellt. A sport világában korábban nem nagyon volt jellemző az a fajta strukturált céges működés, amit mi meghonosítottunk. Rengeteg kollégánk érkezett vállalati vagy fejlesztéspolitikai területről, és közösen kialakítottunk egy olyan rendszert, amelyben a szakmaiság, az elszámoltathatóság és az emberi oldal egyszerre van jelen.

Nagyon fontos nekem például az is, hogy milyen légkör uralkodik egy szervezetben. Én például nem tűröm azt, hogy a kollégák egymás háta mögött beszéljék ki a másikat. Ha probléma van, akkor üljünk le és beszéljük meg. Az összetartás és a közösségépítés nálunk nem üres frázis: folyamatos workshopokat, közösségi programokat tartunk, és nagyon figyelünk arra, hogy pozitív energiák legyenek a szervezetben. Én azt gondolom, hogy ennek is nagy szerepe van abban, hogy a diáksport mára egy nagyon szerethető rendszer lett.

EZ IS ÉRDEKELHET

Hajszálon múlt az egyik legnagyobb hazai sportesemény sorsa: őrült tempóban mentették meg

Walterné Dancsó Adrienn, a Balaton Park operatív igazgatója szerint tényleg voltak idegesebb napok, de még egy ilyen rohamtempójú rendezést is tudni kell jól levezényelni.

Ma egészen más környezetben nőnek fel a gyerekek, mint akár húsz évvel ezelőtt. Szinte minden szakember arról beszél, hogy a képernyőidő egyre nagyobb problémát jelent a gyerekek, kamaszok között, hogy túlságosan sokat vannak online. Szerinted nehezebb ma rávenni a gyerekeket arra, hogy mozogjanak, sportoljanak, kimenjenek a szabadba?

Szerintem egyértelműen nehezebb. És ezt nem rossz értelemben mondom a mai gyerekekről: azt látom, hogy egy nagyon értékes generáció nő fel most is, de egyszerűen teljesen más környezetben élnek, mint mi. A sportnak van egy olyan oldala, hogy ahhoz erőfeszítés kell. El kell indulni, meg kell izzadni, fárasztó tud lenni, igen. Régen ez sokkal természetesebb része volt a gyerekkornak. A grund, az utcai focik, a bandázás, a folyamatos mozgás valahogy automatikusan jelen volt. Ma pedig ott van a telefon, a videojáték, a közösségi média, ami hihetetlen mennyiségű időt visz el.

Viszont nagyon fontos, hogy ne csak panaszkodjunk: azt mi magunk is látjuk, hogy ha jó rendszert és jó élményt kínálunk a gyerekeknek, akkor igenis meg lehet őket szólítani. A diákolimpián ma már több mint 400 ezer nevezés van évente, ami brutális szám.

Az öttusában pedig az elmúlt két évben megdupláztuk a gyereklétszámot. Tehát szerintem a gyerekekben továbbra is ott van az igény a mozgásra, csak másképp kell hozzájuk nyúlni, mint korábban.

Rengeteg kutatás szól arról, hogy romlik a fiatalok állóképessége, nő a túlsúlyos gyerekek aránya, egyre kevesebbet mozognak. Te mit látsz a számok és a saját tapasztalataid alapján?

Sajnos ez valós probléma. A túlsúlyos gyerekek aránya továbbra is nagyon magas, és az állóképességi eredmények sem javulnak olyan ütemben, mint amennyire szeretnénk. A Covid-időszak pedig brutális visszaesést okozott. Teljesen látszott, hogy amikor a gyerekek hónapokra bezáródnak és nincs rendszeres mozgás, annak azonnal megvannak a következményei.

Viszont én annak már örülök, hogy nem romlik tovább drasztikusan a helyzet, és szerintem ebben óriási szerepe van a mindennapos testnevelésnek. Én nagyon fontos intézkedésnek tartom a mindennapos tesit.

Nem azt mondom, hogy tökéletesen működik mindenhol, mert nyilván vannak infrastruktúrális problémák és nehézségek, de az alapelv szerintem nagyon jó. Az aktív iskolaprogramunkban például a gyerekek közel fele teljesíti a WHO által ajánlott napi 60 perc mozgást, miközben országos szinten ez csak körülbelül 20 százalék. Ez elképesztően fontos adat.

Lannert Judit, a most felállt kormányzat oktatási minisztere már miniszterjelölti meghallgatásán is elmondta, hogy a mindennapos testnevelés jelenlegi formáját érdemes lenne újragondolni, mert szerinte nem mindenhol működik jól, sok helyen infrastrukturális problémák vannak, és kérdés, hogy valóban heti öt kötelező testnevelésóra-e a legjobb megoldás. Te most nagyon határozottan kiálltál a rendszer mellett. Miért tartod ennyire fontosnak a mindennapos testnevelést, és szerinted hol van az a pont, ahol valóban változtatni kellene rajta?

Én nagyon pozitívan állok az új oktatási szemlélethez és azokhoz a gondolatokhoz, amelyek most a gyermekközpontúságról, a mentális egészségről és az iskolai közösségek megerősítéséről szólnak. Nagyon sok olyan elv hangzott el az elmúlt időszakban, amelyekkel mi a diáksportban teljes mértékben egyet tudunk érteni.

Ha őszinte akarok lenni, akkor azt is mondhatom, hogy a Magyar Diáksport Szövetség az elmúlt években ezeknek a gondolatoknak egy jelentős részét már a gyakorlatban is megvalósította. Az Aktív Iskola Program pontosan arról szól, hogy a gyerek ne csak fizikailag legyen aktívabb, hanem jobban érezze magát az iskolában, legyen közösségi élménye, legyen sikerélménye, fejlődjön mentálisan és szociálisan is.

Viszont a mindennapos testnevelés kérdésében nagyon határozott vagyok: szerintem ezt nem szabad kivezetni.

Azt gondolom, hogy a mindennapos mozgásnak óriási szerepe van abban, hogy a gyerekek fizikai állapota legalább ne romoljon tovább drasztikusan. És ezt azért mondom így, mert a számokból az látszik, hogy még mindig nagyon magas a túlsúlyos gyerekek aránya, az állóképességi mutatók pedig csak nagyon lassan javulnak.

Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség és a Magyar Öttusaszövetség elnöke.

Mennyire számítanak ma még a példaképek? Egy olimpiai aranyérem vagy egy nagy sportoló sikere képes még ma is gyerekeket bevonzani a sportba?

Szerintem igen, és ez az emberi természetből fakad. Mindig keresünk példaképeket. Régen posztereket tettünk a falra sportolókról vagy zenészekről, ma pedig követjük őket a közösségi médiában. A forma változott, de a lényeg nem.

Amikor a gyerekek látnak egy szimpatikus, sikeres sportolót, akkor az nagyon erős hatással van rájuk. A Párizsban aranyérmes Gulyás Michelle például fantasztikus személyiség, és az olimpiai győzelme után azonnal érezhető volt, hogy mennyivel többen kezdtek érdeklődni az öttusa iránt.

Ez mindig így működött: egy olimpia után megsokszorozódik az érdeklődés az adott sportágaknál. És nem csak az eredmény számít, hanem az ember is. A gyerekek érzik, ha valaki hiteles, szerethető, inspiráló személyiség. Ezért van ma is óriási jelentősége az olimpiai sikereknek.

A diáksporttal kapcsolatban sokan hajlamosak úgy gondolkodni, hogy az elsősorban az olimpiai bajnokok kineveléséről szól. Te viszont teljesen más szemléletet képviselsz. Mi szerinted a diáksport valódi feladata?

Szerintem az, hogy megszerettesse a mozgást a gyerekekkel. Nem az a célunk, hogy minden gyerekből olimpiai bajnok legyen, hanem az, hogy minden gyerek találjon valamilyen mozgásformát, amit szeret csinálni. Nagyon sok gyereknek rossz élménye van a sporttal kapcsolatban. Csúfolták, kudarcélménye volt, nem mert levetkőzni a tesióra előtt, vagy egyszerűen nem találta meg a helyét. Nekünk az a dolgunk, hogy olyan lehetőségeket kínáljunk, amelyekben ő is sikerélményt talál.

A diákolimpiának ezért van A és B kategóriája is. Az A kategóriában az igazolt sportolók versenyeznek, akik klubban sportolnak és rendszeresen edzenek. A B kategória viszont a nem igazolt gyerekeké. Ez valójában a szabadidősportoló gyerekek versenye. És én nagyon fontosnak tartom, hogy ez így legyen.

EZ IS ÉRDEKELHET

Gyulay Zsolt: kevésen múlt, hogy nem vitték el a Forma-1-et Magyarországról, nagyon kemény harc megy a háttérben

Gyulay Zsolt még ma is úgy gondolja, hogy 2020-ban a Magyar Nagydíj mentette meg - Ausztriával együtt - a Covid miatt alaposan megtépázott Forma 1-es világbajnokságot. Interjú.

Közben viszont egyre többet hallani arról is, hogy túl korán kezdődik a versenyeztetés, és egészen kicsi gyerekekre is hatalmas nyomás kerül. 

Ez tényleg probléma. Őszintén nem értem, hogy miért kell hat-hét-nyolc éves gyerekeket országos szinten versenyeztetni.

Mi a diáksportban ezért kezdtük el kivezetni a 10 év alatti versenyeket. A következő évben az egyes korcsoportban már nem lesz klasszikus versenyeztetés. És igen, vannak sportágak, amelyek ezt nehezen fogadják el, például az úszás vagy a torna, de én azt gondolom, hogy ebben a korban még élményt kell adnunk a gyerekeknek, nem teljesítménykényszert. A sport megszerettetése sokkal fontosabb, mint az, hogy valaki nyolcévesen hányadik helyen végez egy versenyen.

Kanyarodjunk át az öttusára. Két és fél éve vetted át a szövetség vezetését, ráadásul egy rendkívül feszült időszakban. Milyen állapotban volt akkor a magyar öttusa?

Egymást jelentgették fel a klubok és a szereplők, ügyészségi ügyek, bírósági ügyek voltak, közben pedig ott álltunk az olimpia előtt. Nekem az volt a feladatom, hogy valamilyen nyugalmat és működő rendszert hozzunk létre.

Rengeteg adminisztratív és pénzügyi problémával találkoztunk, egyszerűen nem volt megfelelően felépítve a rendszer. Most azon dolgozunk, hogy jogilag, gazdaságilag és szakmailag is stabil alapokon álljon a szövetség. Én azt gondolom, hogy jó úton haladunk.

Sportszakmailag viszont úgy tűnik, mintha reneszánszát élné a magyar öttusa. Olimpiai aranyérem, világkupa-érmek, erős utánpótlás is van. Vagy szerinted túlzás lenne mindezt reneszánsznak nevezni?

Eredményesség szempontjából szerintem nem túlzás. Most tényleg van egy olyan generáció a fiúknál és a lányoknál is, amelyik képes a világ élvonalában versenyezni. Ez nagyon régen volt így egyszerre. A lányoknál különösen erős a helyzet, de a fiúknál is azon dolgozunk, hogy visszatérjünk a legjobbak közé. És közben ott van az akadálysport bevezetése is, ami teljesen új lendületet adott az öttusának.

Az akadálysport, amely a lovaglást váltotta fel az öttusasportban, tényleg ennyire vonzó a fiatalok számára?

Nagyon. A gyerekek látták a televízióban a különböző akadálypályás műsorokat, és azt mondják: ezt én is meg akarom csinálni. Sokkal közvetlenebb kapcsolatuk van ehhez, mint korábban a lovagláshoz. Az elmúlt két évben gyakorlatilag megdupláztuk a gyereklétszámot az öttusában. Ez részben biztosan az akadálysport hatása. És igen, azt is ki kell mondani, hogy a lovaglás körüli botrányok sem tettek jót a sportágnak korábban.

És pluszban még bejön az is, hogy 2027-ben Budapest rendezi a világbajnokságot.

Ez még nem biztos...

Nocsak! Mi hiányzik a véglegesítéshez?

Jelenleg még nincs meg a rendezéshez a szükséges kormánygarancia. Mi megnyertük a kandidálást, a nemzetközi szövetség támogat minket, szakmailag minden adott lenne, de egy világbajnokságot nem lehet állami szerepvállalás nélkül megrendezni.

Mi vagyunk az egyetlen olyan 2027-es világbajnokság Magyarországon, amely mögött még nincs végleges kormányhatározat. Most azon dolgozom, hogy az új kormányzattal sikerüljön megállapodni erről. Nagyon bízom benne, hogy sikerül, mert a magyar öttusa 100 éves jubileumához méltó lenne egy Budapesten rendezett világbajnokság.

Nemrégiben jelentették be, hogy az ötszörös világbajnok öttusázó, később újságírói pályára lépő Kálnoki Kis Attilát kérte fel a belügyminiszter sportért felelős államtitkárnak. Az, hogy egy volt öttusázó lett az államtitkár, segíthet a vébé megszervezésében, a kormánygarancia megkapásában?

Óriási segítség és nagyon jó hír a magyar öttusasportnak, hogy egy szakmabeli lett a sportért felelős államtitkár, tehát szerintem ez nem kérdés. Szeretném ugyanakkor hozzátenni: én egy olyan országban szeretnék élni, ahol nem csak az ilyen jellegű kötődések miatt fontos az, hogy egyébként van egy sportág, a magyar öttusa, amelyben hazánk a világszínvonalon teljesít és teljesített mindig is. Bíztam abban, hogy bárki is lesz a sportpolitika vezetője, az ezt értékelni fogja és megfelelően helyén kezeli, és segít abban, hogy ezt a világbajnokságot meg tudjuk rendezni. 

Az elmúlt években rengeteget beszéltek arról is, hogy mi lesz a magyar sport finanszírozásával, hogyan alakul át a tao-rendszer, mennyire marad meg az állami szerepvállalás, és hogy egyáltalán milyen modellben működik majd a következő években az utánpótlás-nevelés. Valós lehetőségnek látod, hogy egy esetleges átalakítás a sportfinanszírozásban sok gyereket kiszoríthat a sportból?

Én soha nem taóztam, ezt szeretném leszögezni. A diáksport rendszere teljesen másképp épült fel. Mi uniós projektekből, fejlesztési programokból, egészségfejlesztési kezdeményezésekből építkeztünk. Azokat a jó gyakorlatokat, amelyek működtek, beemeltük egy rendszerbe, ebből lett például az Aktív Iskola Program.

Ami viszont nagyon fontos: én azt gondolom, hogy a gyerekek mozgása, a diáksport és az iskolai egészségfejlesztés nem lehet kizárólag piaci vagy taoalapú kérdés. Ez alapfeladat. Az államnak ebben igenis szerepet kell vállalnia.

Nyilván lehetnek olyan programok, amelyeket tao-forrásból vagy más támogatási rendszerből érdemes finanszírozni – például szabadidősport-programokat, túrákat, táborokat, különböző közösségi mozgásprogramokat –, de az, hogy egy gyerek mozoghasson az iskolában, az szerintem nem lehet kérdés. Az egy központi feladat. És egyébként a diáksport jelenleg Magyarországon ingyenes, a diákolimpiára való nevezés minden gyerek számára ingyenes. Ezt ma az állam finanszírozza: óriási érték, és szerintem ezt meg kell őrizni.

Már szóba került a WHO ajánlása a gyerekek napi mozgásmennyiségéről, illetve az Aktív Iskola Program. Mennyire látjátok azt, hogy valóban működnek ezek a programok? Van kézzelfogható eredménye annak, amit az elmúlt években felépítettetek?

Igen, és szerintem ezek nagyon fontos eredmények. A WHO ajánlása szerint az iskolás korú gyerekeknek napi legalább 60 perc közepes intenzitású mozgásra lenne szükségük. Az országos és európai átlag körülbelül 20 százalék körül van, vagyis nagyjából minden ötödik gyerek éri el ezt a szintet. Az Aktív Iskola Programban viszont közel 50 százalék ez az arány. Ez elképesztően nagy különbség. És ez azt mutatja, hogy igenis működik, ha tudatosan építjük fel a rendszert.

Nagyon sok nemzetközi szervezet figyel ránk emiatt. A WHO rendszeresen hív minket konferenciákra, az Európai Unióban dolgozó sportszervezetek keresik az együttműködést velünk, mert kíváncsiak arra, hogyan működik a magyar diáksport modell. És erre szerintem méltán lehetünk büszkék.

Szerinted ma mi hiányzik leginkább a magyar sportból?

A jó szakemberek és a szakmai verseny. Én azt látom, hogy ahol jó edzők, jó pedagógusok és jó felkészítők dolgoznak, ott jönnek az eredmények.

Az elmúlt években nagyon sok pénz érkezett a magyar sportba, ami óriási segítség volt. Infrastrukturálisan rengeteget fejlődött a sport, ez vitathatatlan. De közben egy idő után megjelent az is, hogy a sportban egyre több jogászra, gazdasági szakemberre és adminisztratív emberre lett szükség, mert kezelni kellett ezeket a rendszereket. Eközben viszont sok olyan régi szakember szorult háttérbe, akik elképesztő szívvel-lélekkel dolgoztak a sportban. Nem a pénzért csinálták, hanem mert hittek benne. Szerintem ezt a fajta szenvedélyt és szakmai alázatot kellene újra nagyon erősen visszahozni.

A sportot végső soron nem az épületek viszik előre, hanem az emberek. Az az edző, akiért rajonganak a gyerekek, az a pedagógus, aki lelkesíteni tud, vagy a szakember, aki képes közösséget építeni. Szerintem ezen múlik minden.

Ha egyetlen dolgot kellene kiemelned abból, amit az elmúlt másfél évtizedben felépítettetek a diáksportban, akkor mi lenne az?

Talán az, hogy sikerült egy olyan rendszert létrehozni, amelyben a gyerek áll a középpontban. Nem az eredmény, nem a politika, nem a protokoll, hanem a gyerek. Én nagyon bízom benne, hogy ez a szemlélet hosszú távon is megmarad majd. Mert végső soron minden erről szól: hogy egészségesebb, boldogabb, közösségben élni tudó gyerekek nőjenek fel Magyarországon.

címlapkép és fotók: Gosztola Judit/Pénzcentrum