A 37-szeres magyar válogatott, U20-as világbajnoki bronzérmes csatár végső célja, hogy kiharcolja a bennmaradást jelenlegi klubjával, az MTK-val.
Elképesztő, mit csinált megint a sznúkerlegenda: 21 éves rekord dőlt meg, ezt utánacsinálják valaha?
Ronnie O'Sullivan új rekordot állított fel a kínai Jusanban zajló snooker World Open negyeddöntőjében. A sokszoros világbajnok egy 153 pontos bréket lökött, ezzel megdöntve a korábbi, 21 éve fennálló csúcsot - közölte a The Guardian.
Az 50 éves, hétszeres világbajnok az ír Ryan Day elleni mérkőzés nyitó frémjében érte el a bravúrt. O'Sullivan snookerbe kényszerítette ellenfelét, akinek sikertelen menekülése után a játékvezető szabadlabdát ítélt.
Ennek köszönhetően O'Sullivan először egy zöldet, majd egy feketét tett el. Így már nyolc ponttal a neve mellett kezdhette meg a piros golyók sorozatát. Ezt követően mind a tizenöt pirosat a zsebekbe küldte, tizenhárom feketével és két rózsaszínnel kombinálva. Végül az összes színes golyót is letakarította az asztalról, amivel összeállt a rekordot jelentő 153 pont.
A szakágban a korábbi, 147-et meghaladó legmagasabb brék Jamie Burnett nevéhez fűződött. Ő 2004-ben, az UK Championship selejtezőjében ért el 148 pontot. O'Sullivan új csúcsa mindössze két ponttal marad el az elméletileg elérhető maximális 155 ponttól. A "Rakéta" becenévre hallgató játékos pályafutása során egyébként rekordszámú, 17 maximum bréket lökött már.
KATTINTS a friss és élő eredményekért, hírekért a Sportonlinera!
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
"Köszönöm mindenkinek, aki üzent és gratulált a 153-hoz. Igazán klassz pillanat volt, nagyon boldog vagyok, hogy sikerült" - mondta O'Sullivan egy közösségi médiában közzétett videóban. A lendületes nyitás megadta az alaphangot az egész mérkőzésnek. O'Sullivan végül magabiztos, 5-0-s győzelemmel jutott be az elődöntőbe.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







