széles látószögű alacsony perspektíva nézet dinamikus motivált férfi sífutó sportoló férfi síelő versenyruha és a start szám síelés óriás szlalom pálya magasan az európai hegyekben napos téli napon tiszta kék ég és hely a szöveghez

Visszaszólt hangos kritikusainak a hatalmasat bukó amerikai síző: "majd akkor vonulok vissza, ha én akarok"

2026. március 16. 17:43

Lindsey Vonn közösségi oldalán üzent mindazoknak, akik a milánó-cortinai olimpián elszenvedett súlyos sérülése óta visszavonulásra szólítják fel. Az amerikai síző egyértelművé tette: a jövőjéről kizárólag ő maga fog dönteni - írta meg a The Guardian.

A 41 éves amerikai alpesi síző februárban, a milánó-cortinai olimpián esett hatalmasat. Vonn mindössze 13 másodperccel a rajt után vesztette el az egyensúlyát, és többszörös sípcsonttörést szenvedett a bal lábán. Később elárulta, hogy kis híján a lábát is elveszítette. A sérülés ugyanis rekeszszindrómát okozott: ez az állapot az izomrekeszben kialakuló túlzott nyomás miatt veszélyezteti a vérkeringést, és kezelés nélkül maradandó károsodáshoz vezethet.

"Nem, még nem vagyok kész arról beszélni, hogy mi lesz a jövőm a síelésben" - írta Vonn vasárnap.

Hihetetlen érzés volt 41 évesen újra a világ legjobbjának lenni, és új rekordokat felállítani. Az én koromban azonban már csakis én döntök a saját jövőmről. Senkinek az engedélyére nincs szükségem ahhoz, hogy azt csináljam, ami boldoggá tesz.

Hozzátette: előfordulhat, hogy újra versenyezni fog, de az is benne van a pakliban, hogy nem. Amint meghozta a döntést, közölni fogja a nyilvánossággal.

Az egyik hozzászóló azt tanácsolta neki, hogy fogadja el a helyzetet, hiszen kis híján elveszítette a lábát. Vonn erre a következőképpen válaszolt: "Azt hiszem, összekevered az egómat az örömmel. Egész életemben azt mondtam, hogy imádom a síelést. Akkor vonulok vissza, amikor én úgy gondolom."

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Vonn a múlt szezonban közel hat év kihagyás és egy térdprotézis-beültetés után tért vissza. Idén két lesiklást is megnyert, és további három versenyen állhatott fel a dobogóra. Visszatérése után ismét a világ élvonalába küzdötte fel magát. Sokan az olimpiai lesiklás legnagyobb esélyesei közé sorolták abban a versenyszámban, amelyet a 2010-es vancouveri játékokon már megnyert egyszer.

A súlyos baleset óta Vonn rendszeresen oszt meg videókat a rehabilitációjáról. Ezeken a felvételeken súlyzós edzéseket és szobabiciklizést végez, bár utóbbiból egyelőre csak napi öt percet tud teljesíteni. Bejegyzésében hangsúlyozta: jelenleg a felépülésre és a mindennapi élethez való visszatérésre összpontosít.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. július 20. hétfő
Illés
30. hét
Július 20.
A Hold napja
EZT OLVASTAD MÁR?