Lássuk, mikor lesz az Olasz Nagydíj szabadedzése, időmérője és maga a verseny szeptember első hétvégéjén!
Enzo Maresca válthatja Pep Guardiolát a Manchester City kispadján a következő szezontól. A tárgyalások már előrehaladott stádiumban járnak, és az olasz szakember is szívesen elvállalná a feladatot - írta a BBC Sport.
Mint arról a Pénzcentrum is ma korábban beszámolt, Guardiola várhatóan vasárnap, az Aston Villa elleni hazai mérkőzés után búcsúzik a klubtól. Ez az összecsapás lesz a csapat utolsó bajnokija az Etihad Stadionban ebben az idényben. A City vezetése már több mint fél éve készül a spanyol edző távozására. Ennek fényében Marescát jelölték ki első számú utódnak a 2026–27-es szezonra. A kinevezés hivatalos bejelentése a közeljövőben várható.
A 46 éves tréner egyáltalán nem ismeretlen a manchesteri klubnál: korábban Guardiola mellett dolgozott a City triplázó, 2022–23-as idényében, azt megelőzően pedig az akadémián töltött be fontos szerepet. 2023-ban távozott, hogy átvegye a Leicester City irányítását: azt a csapatot mindössze egyetlen szezon alatt visszajuttatta a Premier League-be.
A korábbi West Bromwich- és Juventus-középpályás ezt követően a Chelsea vezetőedzője lett. Egyetlen teljes idénye alatt megnyerte a klubvilágbajnokságot és a Konferencialigát, valamint kiharcolta a Bajnokok Ligája-indulást. Ennek ellenére januárban menesztették a Stamford Bridge-ről. Guardiola korábban így méltatta egykori tanítványát:
Enzo Maresca a világ egyik legjobb edzője, jól ismerem. Amit a Chelsea-nél véghezvitt, nem kapott elég elismerést. Klubvilágbajnokságot és Konferencialigát nyerni, valamint BL-indulást kiharcolni egy ilyen nehéz bajnokságban, ráadásul egy fiatal csapattal, valóban kivételes teljesítmény.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.








